Új Kenyér Ünnepe a Sóstói Múzeumfaluban 2023
Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu, Tölgyes utca, Magyarország
2023. augusztus 20-án Új Kenyér Ünnepe a Sóstói Múzeumfaluban.
2023. augusztus 20-án Szent Istvánra emlékezve, az államalapítást méltatva az Új Kenyér Ünnepere várnak mindenkit a Sóstói Múzeumfaluba.
Küldetésükhöz híven ezen rendezvény során is követik a valamikori falu hagyományait, amikor is az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret és természetesen megünnepelték a legnagyobb mezőgazdasági munka, az aratás befejezését is. Ezen szokásokhoz kötődve szedték csokorba a nap eseményeit úgy, hogy a család apraja-nagyja találjon kedvére való programokat.
A 10.00 órai kapunyitás után, a hagyományokhoz híven lovak befogásával 10.30-kor elindítják a Matolcsi szárazmalmot. Ezt követően 11.00 órai kezdettel a nyíregyházi Burattino Bábszínház mutatkozik be, a bábművészek a Többet ésszel, mint erővel! című új előadással kedveskednek a nagyérdeműnek.
Az új kenyér ünnepén a kovászos kenyerek is megmérettetnek, a Gazdaasszony/Gazda kovászos kenyere verseny eredményhirdetését 12.00 órakor tartják.
Dr. Páll István keménycserepekből álló nagyszerű magángyűjteményébe nyújtanak betekintést egy időszaki kiállítás kapcsán, melynek megnyitójára 12.30 órai kezdettől várják az érdeklődőket a Jármi kisnemesi lakóházba.
13.00 órakor „Hazám, hazám, csendes hazám…” címmel a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola népzenész tanárai és növendékei ünnepi hangulatot varázsolnak a faluközpontba, azt követően pedig Szentpéteri Levente solymászbemutatója várja a kicsiket és nagyokat a színpad elé.
Az augusztus 20-i ünnep kihagyhatatlan része az új kenyér megszentelése, így 14.00 órakor hálaadó református istentiszteletre és kenyéráldásra várják a látogatókat.
A falusi ünnep nem múlhat el mulatság nélkül: 15.00 órakor a Lókötő és Topogó Táncegyüttes jóvoltából néptáncbemutatóval, majd pedig táncházzal zárják a napot.
Vendég lesz az Újfehértói Hagyományőrző Baráti Társaság Egyesülete, akiknek jóvoltából az aratás mozzanatainak legjavát leshetjük el a barabási iskolaudvaron, a Mátészalkai Kenyérmesterek csapata pedig vadkovászos pékáruk sokaságával kedveskedik minden érdeklődőknek.
Egész nap kínálnak még hamisítatlan falusi vásárt, népi játszóudvart a Méhecske Játéktér jóvoltából, kosaras körhintát és kézműves foglalkozásokat is. Lesz meg kemencében sült kenyér kóstoló és megannyi finomság a kocsmában.
A programok végeztével a Sóstói Múzeumfalu 18.00 órakor zárja kapuit. Ezen a napon belépés ingyenes.