Advent 2023 Nyíregyháza
Nyíregyháza, Magyarország
2023. november 25-december 31. között adventi forgatagba invitálják a karácsonyvárókat Nyíregyházán.
Idén is lesz adventi vásár Nyíregyházán. A város karácsonyfája már november közepén a helyére kerül és illatával fokozza majd az ünnepi hangulatot.
A vásár november 25-én kezdődik, az első adventi gyertyát pedig december 3-án gyújtják meg.
A belvárosban felállítják a faházakat is, melyekben kézműves portékák, ételek, italok és helyi termékek széles választéka lesz elérhető. Az érdeklődőket a karácsonyi hangulatot megidéző kürtőskaláccsal, lepénnyel, halászlével, valamint díjnyertes pálinkákkal, forralt borral várják a forgatagban.
Mikulás a Kossuth téren
December 3-án, advent első vasárnapján 16:30-tól tárja ki először kapuját a Mikulás-ház, majd ezt követően december 8-ig naponta 13:00-19:00 óra között látogathatják meg a legkisebbek a Mikulást.
Idén újdonságként a NYÍR1 Bikers Motoros Alapítvány által szervezett Motoros Mikulások felvonulása színesíti az adventi programokat. December 3-án a NyírPláza parkolójából induló motorosok jótékonysági felvonulása a Kossuth téren ér majd véget. Így aki szeretné, ezen a napon 15:00-tól találkozhat a Mikulásokkal a főtéren.
A Kossuth tér színpadán december 3. és 31. között színes programkínálat teremt karácsonyváró hangulatot. Zenekarok, sztárvendégek, iskolák növendékei kedveskednek ünnepi műsorral. Vasárnaponként a sztárvendégek mellett a történelmi egyházak adventi műsorra és közös gyertyagyújtásra várják a városlakókat és az ide látogató vendégeket.
Programok kezdése: 16.30 óra.
A karácsonyi fényeket a római katolikus templom tornyából is megcsodálhatják, a bátrabbak pedig a különleges élményt nyújtó óriáskereket is kipróbálhatják.
Ünnepi programok:
- December 3.
Első adventi gyertya meggyújtása a Görögkatolikus Egyház közreműködésével
Sztárvendég: Weisz Viktor - December 5.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 7.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 9.
Orpheum Madams: Swing ’N’ Love - December 10.
Második adventi gyertya meggyújtása az Evangélikus Egyház közreműködésével
Sztárvendég: Veréb Tamás - December 12.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 14.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 15.
19.00 Városi Karácsonyi Koncert – A Nyíregyházi Cantemus Kórus koncertje - December 16.
Csernák Mónika és Tibor előadása - December 17.
Harmadik adventi gyertya meggyújtása a Református Egyház közreműködésével
Sztárvendég: Szabó Ádám - December 19.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 21.
A nyíregyházi iskolák adventi műsora - December 23.
Negyedik adventi gyertya meggyújtása a Római Katolikus Egyház közreműködésével
Sztárvendég: A Három Tenor
Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.