Szegedi Toros Pálinkafesztivál 2022
Szeged, Szegedi Dóm, Dóm Tér, Magyarország
2022. március 12-15. között 11. alkalommal rendezik meg a Szegedi Toros Pálinkafesztivál, ezúttal új helyszínen, a Dóm téren.
A hazai húsipari kistermelők, pálinkafőzdék és kézműves gasztronómiai különlegességek legjava lesz jelen a fesztiválon. Valamikor a fesztivál születésének idején robbant ki a hazai gasztroforradalom, melynek eredményeképpen ma már a városlakók is ismerik és keresik a magyar vidék hagyományos, kézműves gasztronómiai termékeit, kedvelik és áldoznak a minőségre. Erre az igényre reflektál a Toros Pálinkafesztivál, ami a gasztrokultúra fejlődésével párhuzamosan válhatott évről-évre egyre nagyobb – kiállítói és látogatói – létszámú eseménnyé. A kulináris repertoár szélesedése, a növekvő látogatószám tette lehetővé azt is, hogy napjainkra a rendezvény kulturális műsorkínálata is felnőtt a város meghatározó fesztiváljaihoz.
A Toros Pálinkafesztiválon 80 féle pálinkát kóstolhatnak majd az érdeklődők március 12. és 15. között. A böllérversenyt szombaton rendezik majd, március 15-én pedig káposztafőző versenyre nevezhetnek csapatok és természetesen kóstolhatnak is az érdeklődők.
Az idei program egyik érdekessége, hogy megrendezik az első élő graffiti festést és kiállítást a hagyományos gasztronómiai és zenei programok mellett.