Nyírségi Disznótoros Fesztivál és Nemzetközi Böllérverseny 2020 Nyíregyháza

Nyíregyháza, Tölgyes u. 1, 4431 Magyarország

2020. február 22-23. között a Sóstói Múzeumfalu ad helyet a 3. Nyírségi Disznótoros Fesztiválnak és 19. Nemzetközi Böllérversenynek.

A hagyományos falusi disznóvágást és a böllérkedést bemutató rendezvény idén először kiegészül egy második nappal, a versenyre benevezett több mint húsz főzőcsapat a sertéshús elkészítési tudományát méri össze egymással, az elkészített ételeket pedig szakértői zsűri díjazza. Szintén a fesztivál vasárnapi napján tartják meg a télűző szatmári farsangi mulatságot.

Szombaton a böllérverseny reggel fél hétkor a sertések kábításával, véreztetésével, perzselésével és hasításával kezdődik, a csapatok ezután látnak hozzá a kolbász, a májas és a véres hurkák töltéséhez, a hagymás vér, a toroskáposzta, valamint az egyéb disznótoros finomságok elkészítéséhez. A szakmai zsűri a böllérek szakértelmét, a hús előkészítését és elkészítését figyeli majd, a közönség az ötszáz forintos kóstolójegy ellenében pedig meg is ízlelheti az ételeket.

Vasárnap ismét az üstökhöz állnak a csapatok, skkor ötféle kategóriában – előétel, leves, főétel, menüsor és desszert – értékeli őket a szakmai zsűri. A cél az, hogy a “fülétől a farkáig” minél sokoldalúbban használják fel a sertést.

A versenyre a Felvidékről és Erdélyből is érkeznek főzőcsapatok, de Ungvárról is várnak delegációt. A program egyik érdekessége a csilievő verseny, amelyen csiliből készült ételeket szolgálnak fel a benevezetteknek, a másik újdonság pedig a “böllér sétálójegy” lesz: a csapatoknál összegyűjtött kóstolójegyekkel egy nagy értékű nyereményt vihet haza a szerencsés látogató.

A böllérverseny kiegészítő programja a szatmári farsang. Ennek leglátványosabb eleme a panyolai lakosok hagyományőrző farsangi falukerülése lesz; a kis szatmári településen az 1960-as évekig szokás volt ijesztő maskarákba öltözni és lármázással, jókedvű vigadozással elűzni a telet és a hideget.
Lesz pulyaszedő, vándorárus és köszörűs ember is, akik álarcok mögött ijesztgetik majd a gyanútlan látogatókat. A gyerekeket a múzeumfalu kézműves műhelyeiben zajkeltő eszközök készítésére invitálják, be lehet majd állni a maskarás télűző menetbe, a gyulaházi parókia ajtaját farsangi jelmezben kinyitóknak pedig meglepetés ajándékkal kedveskednek a szervezők.

A kétnapos rendezvény ideje alatt hazai könnyűzenei előadók szórakoztatják a közönséget. Az önkormányzat jóvoltából szombaton és vasárnap reggel hat és este hat óra között a belvárost is érintő ingyenes buszjáratok közlekednek a nyíregyházi vasútállomás és Sóstógyógyfürdő között.

Nyíregyháza, Tölgyes u. 1, 4431 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!