Lecsófesztivál 2026 Zsámbok

Zsámbok Sport és Közösségi Park

2026. július 31-én és augusztus 1-én rendezik meg Zsámbok hagyományőrző fesztiválját, a Lecsófesztivált.

A rendezvény a “lecsót a keceléből” mottóra épül – a paprikatermesztés, hagyományőrzés és közösségi élmény jegyében. A helyi népviselet, közösségi főzőverseny és néprajzi bemutatók mellett a lecsó a gasztronómia középpontja.

Programok

A fesztivál programja 2026. július 31-én, péntek délután kezdődik a Sport- és Közösségi Parkban, ahol gyermek fociversenyre várják a jelentkezőket.

Ugyancsak ezen a helyszínen rendezik meg a III. Lecsófesztiváli Térségi Labdarúgó-tornát. Az esti program a Közösségi Színtér színháztermében folytatódik, ahol a Zsámboki Teátrum nyilvános főpróba-előadását láthatja a közönség.

Augusztus 1-én, szombaton délelőtt a Sport- és Közösségi Parkban tartják a IV. Lecsófesztiváli Minigolfversenyt, amelyre előzetes nevezés szükséges.

A Közösségi Színtér udvarán lecsófőző versennyel indul a nap. A rendezvényen több helyi közösség, hagyományőrző csoport és meghívott fellépő is bemutatkozik. Színpadra lépnek a helyi taekwon-do-, tánc- és gimnasztikacsoportok, valamint hagyományőrző együttesek is.

A programban szerepelnek a Zsámbok Hagyományőrző Népiegyüttes csoportjai, az Aranyalma Hagyományőrzők citera- és néptánccsoportja Hévízgyörkről, a Gyöngyöshalászi Néptánccsoport, a domonyi Kéknefelejcs Hagyományőrző Csoport, valamint Kalotaszentkirály és Boldog hagyományőrző fellépői. A jó hangulatról a Zagyva Banda népi zenekar gondoskodik, a programot pedig hagyományos zsámboki lakodalmas bemutató is színesíti.

A látogatókat egész nap további programok várják: népi kismesterségek bemutatói, helyi termékek, helytörténeti kiállítás, „Mesék a filatélia világában” című mesebélyeg-kiállítás, a Galga Moped Klub kiállítása, gyermekprogramok, tájházi és templomi tárlatvezetések, valamint színi előadás.

A római katolikus templomban az Eucharist együttes ad élőzenés dicsőítő koncertet a Gável testvérek közreműködésével.

Az esti színpadi programok között Krisz Rudi koncertje és az Irigy Hónaljmirigy fellépése szerepel. A rendezvényt tűzijáték zárja.

Programok:

Július 31.

14.00 Gyermekfoci verseny
17.00 III. Lecsófesztivál térségi labdarúgó torna
18.30 „Félreértések háza” – Zsámboki Teátrum próba (színházterem)

Augusztus 1.

7.30 Reggeli kerékpáros ébresztő
9.00 V. Lecsófesztiváli Minigolf verseny (Sport és Közösségi Park)
10.15 Fesztiválmegnyitó (galambröptetés)
Köszöntőt mond: Holló Ilona, Zsámbok Község polgármestere
Fővédnök: Szabó István, Pest Vármegye Közgyűlés elnöke
10.30 Lecsófőző verseny
11.15 Meseelőadás: A kiskondás (Ákom-Bákom bábcsoport)
12.10 V. Lecsófesztiváli Minigolf verseny eredményhirdetése (színpad)
12.20 Zsámboki tornacsoport bemutatója
12.30 University of Respect Tánciskola bemutató
12.45 Zsámboki Zumba DinaMic csoport
13.00 Cigánytánc (Zsámboki Rajkó növendékek)
13.10 Zagyvabanda népzenei összeállítása
13.30 Legízletesebb lecsó – eredményhirdetés
14.00 Hagyományőrző csoportok bemutatója
Új Gyöngyösbokrétások Zsámbok
Asszonykórus Zsámbok
Gyöngyöshalászi Néptánccsoport
Kalotaszentkirály
Domonyi Kéknefelejcs Hagyományőrzők
Boldogi Hagyományőrző Csoport
Hévízgyörki Aranyalma Hagyományőrző Együttes (citera és néptánccsoport)
15.15 Zsámboki lakodalmas bemutatója, kísér a Zagyva Banda
16.30 „Félreértések háza” – Zsámboki Teátrum előadása (színházterem)
16.55 Taekwondo bemutató (salakpálya)
17.15 Egzotikus és kisállatbemutató (Frenklinpark, salakpálya)
17.30 Eucharist együttes – Gável testvérek koncertje (templom)
18.30 Krisz Rudi koncert
20.00 Irigy Hónaljmirigy fellépése
21.00 Tűzijáték

Kísérő programok a szombati napon
Kacó Óvoda frissítő pihenője – kézműveskedés
Agyagozó–korongozó
Népi kismesterségek bemutatója a Tájházban
Hagyományőrző és kézműves mesterek utcája
Lapu Istvánné Tájház látogatás – tárlatvezetés
Szent Erzsébet templom látogatása
FABULA Mesebélyeg kiállítás (Közösségi Színtér)
Helytörténeti – helyi érték kiállítása (Közösségi Színtér)
Galga Moped Klub motorkerékpár-kiállítás
Paprika-, zöldségkiállítás (Közösségi Színtér)
Veterán autók kiállítása (templom utcájában)
Tűzoltóautó-bemutató
Ugrálóvár
Arcfestés – csillámtetoválás

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Zsámbok Sport és Közösségi Park

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!