Kőrösi Möggyfesztivál 2024 Nagykőrös

Nagykőrös, Cifra-Kert, Magyarország

2024. június 29-én a tizedik, jubileumi Kőrösi Möggyfesztivált rendezik meg Nagykőrösön.

A fesztivál erősen és több szálon kötődik a helyi sajátosságokhoz és hagyományokhoz. Célja az egyedi, sajátos magyar alkotás, termék bemutatása, hogy felhívják a figyelmet a kőrösi, illetve a nemzeti értékekre.

A programok között szerepelnek étel- és italbemutatók, frissen facsart meggylé készítése, a helyi és környékbeli kertészetek kiállításai. Mindezen tevékenységekbe bevonják a határon túli magyar vendégeket, delegációkat is.

A színpadi programokban megjelennek a helyi művészeti csoportok és a civil szervezetek is tevékenyen bekapcsolódnak a programba. A helyi éttermek a fesztivál teljes ideje alatt meggyes ételeket szerepeltetnek az étlapjukon. A fesztivál tudatosan részt vállal a település vonzerejének erősítésében, hiszen a rendezvény területe a város egyik frekventált helyén van.

Főzőverseny, közkedvelt előadók koncertjei, gyermekprogramok várják az érdeklődőket a Cifrakertben.

A fesztivál fő programpontja a főzőverseny, amikor több kategóriában lehet majd indulni mindennel ami a meggyhez kapcsolódik. Lehet meggybefőttet, meggylekvárt, meggyes palacsintát, meggyes pitét, meggyes rétest sütni. Egy másik kategóriában, pedig a házi meggybort, meggypálinkát, meggysört termelő vállalkozásokat fogják pontozni.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Nagykőrös, Cifra-Kert, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!