VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 2026 Nagymaros

Nagymaros, Magyarország

2026. július 1-4. között tizenharmadik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivált és Színházi Találkozót Nagymaroson.

Ez a különleges rendezvény nemcsak zenei fesztivál, hanem a színház és más művészeti formák is fontos szerepet kapnak. A fesztivál nemzetközi előadókat és hazai sztárokat vonultat fel.

Emellett számos színházi előadást, workshopot és közösségi programot is kínál a visegrádi országokból érkező művészek részvételével.

A családok számára is vonzó a fesztivál, hiszen kreatív workshopok, vezetett kenutúrák, bábszínház és kézműves programok várják a legkisebbeket. A színházi produkciók között lengyel, szlovák és cseh társulatok előadásait is megtekinthetik az érdeklődők, így igazi kulturális sokszínűséget élvezhetnek a látogatók.

2026. július 2-án egymásnak adja a mikrofont a nagyszínpadon Dánielfy és a Parno Graszt. A top közönségkedvenc bandák sorát gazdagítja az energiabomba Bohemian Betyars, valamint a zsámbéki ethno-beat szupercsapat az Aurevoir., de visszatér a fesztiválra Bognár Bandi is, azaz a Kolibri, akik ezúttal nagyzenekari felállással lépnek színpadra.

A rajongók legnagyobb örömére koncertet ad az Elefánt és az Analog Balaton, mindketten a fesztivál pénteki napjára érkeznek. Aba és Ákos kettőse ráadásul a nagyszínpadot szedi majd szét, miután már bőven kinőtték a koncertsátor színpadát. A pénteki felhozatalt színesíti Lenkke_ koncertje a fűzfák alatt a Duna-parton, valamint elsőként debütál a fesztiválon a különleges atmoszféráiról ismert Deva.

A zárónapon a Bagossy Brothers Company koncertje koronázza meg az estét.

Programok:

Július 1.

VéNégy Part
19:00-21:00 Pokrócos ismerkedős est
21:00-01:00 PartonTali & Szingli Party

Július 2.

Nagyszínpad
19:00-20:15 Dánielfy
21:30-23:00 Parno Graszt

Koncertsátor
18:00-19:00 Kolibri
20:15-21:30 Aurevoir.
23:00-00:30 Bohemian Betyars

HangPart
13:00-20:00 Motorcsónakos élményhajózás – 7000 Ft/fő/30min
14:30-15:30 swanasa & Avan (meditáció a parton)
23:00 swanasa LIVE
15:30-16:30 yibai LIVE
17:00-20:00 Forteba
20:00-21:30 Makepeace (SK)
21:30-00:00 Hasky (SK)
00:00-02:00 SIKZTAH

Theater Wagen
16:00-17:30 Kulturális vállalkozások és helyi gazdaságfejlesztés – szakmai beszélgetés
20:15-21:15 Nóvé Soma & ifj Csoóri Sándor
23:00-00:30 Tygroo (CZ)
01:00-02:30 Táncház

Utcaszínház tér – Nagyszínpad és a Gasztro udvar között
18:45-19:00 Long Vehicle Circus (CZ): Gangster Show
20:15-20:30 Long Vehicle Circus (CZ): Swing Show

VR sátor
14:00 – 19:00 Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!

DDC Kreatív Alkotóműhely
15:00-18:00 Szárazvirág fejdísz készítés, vászoncipő, baseball sapka festés

Nappali kisérőprogramok
13:00-19:00 Sportprogramok
14:00-20:00 Társasjáték kuckó
10:10 | 12:10 | 14:10 Visegrád HOP-ON sétahajózás 20% kedvezménnyel

Július 3.

Nagyszínpad
19:05-20:20 Analog Balaton
21:40-23:00 Elefánt

Koncertsátor
18:00-19:00 Fllozz
20:25-21:40 Дeva
23:00-00:20 Kraak & Smaak LIVE (NL)
00:40-02:00 Anima Sound System AV Set

VéNégy Part
11:30-13:00 Napindító meditáció és torna Ágival
13:00-20:00 Motorcsónakos élményhajózás – 7000 Ft/fő/30min
17:30-18:30 Obadu
20:30-21:30 MIN t (PL)
23:00-00:15 Lenkke_
00:20-02:00 Daniu (SK)

Theater Wagen
15:00-16:00 Beszélgetés Gurubi Ágnes íróval történetekről, regényírásról
18:00-18:50 BLMB
20:25-21:25 Berlin Hotel Collective
23:00-00:00 Mad About Marylin
00:10-02:00 Spigiboy

Utcaszínház tér – Nagyszínpad és Koncertsátor között
20:30-21:00 Ariadna Vendelová:The heart (Légtornász bemutató)
23:00-23:30 Tűzvarázs Produkció (HU): LED Fényzsonglőr Show

VR sátor
14:00 – 19:00 Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!

DDC Kreatív Alkotóműhely
15:00-18:00 Makramé és Zero Waste ékszer workshop

Nappali kisérőprogramok
10:00-12:30 Vezetett kenutúra (Előzetes regisztráció szükséges)
10:10 | 12:10 | 14:10 Visegrád HOP-ON sétahajózás 20% kedvezménnyel
12:00-20:00 Reset Vibes Chillout Zone
13:00-19:00 Sportprogramok
15:00-17:30 Vezetett kenutúra (Előzetes regisztráció szükséges)
20:30-21:00 The heart (Légtornász bemutató)

Lukács és Tamás Gyerekbirodalom
14:00-20:00 VéNégy Ovi
14:00-20:00 Társasjáték kuckó
15:00-19:00 „Csoda a Te kezedben van” – Cirkusz animációs foglalkozás
15:00-16:00 BÁBSZÍNHÁZ: Keresztes-Nagy Árpád: Krisztus urunk és a furulya

Július 4.

Nagyszínpad
19:15-20:30 Nouvelle Vague (FR)
21:30-23:00 Bagossy Brothers Company

Koncertsátor
18:15-19:15 FILO
20:30-21:30 Lil Frakk
23:20-00:25 DJ Yoda (UK): Stranger Things AV Set

VéNégy Part
10:00-11:00 Napindító jóga
11:30-13:00 Street workout és természetes mozgások workshop
13:00-20:00 Motorcsónakos élményhajózás – 7000 Ft/fő/30min
14:30-17:30 B3táp
18:00-19:00 Pavilon
20:30-21:30 Barkóczi Noémi duó
21:45-22:45 Palo Canto
23:00-00:00 OIEE
00:10-02:00 Saku (CZ)

Theater Wagen
18:10-19:10 Kieza
20:30-21:30 KUSTAN ADAM TRIO
23:30-00:10 Lil 404

Utcaszínház tér – Koncertsátor előtt
23:00-23:30

Teatr LOS FUEGOS: Tűz Show
VR sátor 14:00-19:00
Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!

DDC Kreatív Alkotóműhely
15:00-18:00 Farmer ékszer és Upcycling workshop

Nappali kisérőprogramok
11:10-12:30 Duna alatti séta
10:10 | 12:10 | 14:10 Visegrád HOP-ON sétahajózás 20% kedvezménnyel
12:00-20:00 Reset Vibes Chillout Zone
13:00-19:00 Sportprogramok
14:10-15:30 Duna alatti séta

Lukács és Tamás Gyerekbirodalom
14:00-20:00 VéNégy Ovi
14:00-20:00 Társasjáték kuckó
15:00-19:00 „Csoda a Te kezedben van” – Cirkusz animációs foglalkozás
15:00-16:00 Fabók Mancsi Bábszínháza: Székely menyecske meg az ördög

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Nagymaros, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!