VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó 2025 Nagymaros

Nagymaros, Magyarország

2025. július 2-5. között tizenkettedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivált és Színházi Találkozót Nagymaroson.

Ez a különleges rendezvény nemcsak zenei fesztivál, hanem a színház és más művészeti formák is fontos szerepet kapnak. A fesztivál nemzetközi előadókat és hazai sztárokat vonultat fel.

Emellett számos színházi előadást, workshopot és közösségi programot is kínál a visegrádi országokból érkező művészek részvételével.

A családok számára is vonzó a fesztivál, hiszen kreatív workshopok, vezetett kenutúrák, bábszínház és kézműves programok várják a legkisebbeket. A színházi produkciók között lengyel, szlovák és cseh társulatok előadásait is megtekinthetik az érdeklődők, így igazi kulturális sokszínűséget élvezhetnek a látogatók.

A Duna-parti fesztivál zenei palettájának különleges színfoltja az osztrák Cari Cari koncertje: a duó július 3-án lép színpadra. A Rolling Stone magazin által a Primavera Sound Barcelona legnagyobb felfedezéseként emlegetett formáció, Stephanie Widmer és Alexander Koeck indie rock párosának dalaiban harmonikus egységet alkot az álomszerű, melankolikus hangulat, valamint a kirobbanó, nyers erő.

Szintén a fesztivál csütörtöki napján lép fel Erika Rein. A szlovák énekesnő zenéjében természetesen ötvözi az újhullámos pop és az R&B műfajt. A budapesti Haldamas és a krakkói Hulajdusza zenekar a lengyel és a magyar nemzet több évszázados barátságát erősítve közös albummal állt elő. A fesztiválon is együtt állnak színpadra július 4-én, az Áldomás című korongról klasszikus, kortárs és dzsessz stílusban újragondolt magyar és lengyel népdalokat hallhat tőlük a közönség. A zárónapon ad koncertet a Yasno., a sodró lendületű, fülbemászó dallamairól ismert lengyel indie-pop duó, Nill Garcon, a cseh dj-producer pedig táncra invitálja a fesztiválozókat.

A hazai színtérről színpadra lép Dzsúdló, az Elefánt, az Analog Balaton, a Bëlga, a Blahalouisiana, a Bohemian Betyars és az Esti Kornél is. Koncertet ad továbbá a VéNégy Fesztiválon Desh, Hundred Sins, a 4S Street, Co Lee, Sisi és Lil Frakk. A zárónapon a Fiúk és a Hakumba örömzenélését követően a Quimby ad koncertet, és táncház is szerepel a programban.

A hazai alternatív elektronikus zenei élet új felfedezettje, Lenkke_ a fesztivál vízparti, vadregényes helyszínén fog fellépni. A technóban utazó Palo Canto is a Duna-parti színpadra érkezik, akárcsak a Hangfoglaló Program feltörekvő zenekarai közül a biankahaidu, Janet Gruber, a Nanana, a Swim Swim Naked, valamint WXLFLESS.

A VéNégy Fesztivál zenei programjában elektronikus zenei produkciók, ambient live performance-ok is találhatók. A nulladik napon a bérletet váltott vendégeknek szóló tábortüzes buli nyitja a fesztivált, a hangulatfelelős Forteba és Dj Nándi lesz. A fesztivál pénteki napján a HangParton az ambient színtérről iamyank, Bartha Márk, Labus Gida, Monochron és Peter Adam játszik, majd a Techno Műhely ad műsort. A zárónapon OIEE áll a dj pult mögé.

Programok:

Július 2.

  • VéNégy Part
    17:00 Forteba
    21:00 Welcome Party Dj Nándival
  • Színházi sátor
    19:00 Nyitóelőadás

Július 3.

  • Nagyszínpad
    19:15 Blahalouisiana
    21:45 DESH
  • Koncertsátor
    20:30 Co Lee
    23:00 Cari Cari (AT)
    01:15 Analog Balaton
  • VéNégy Part
    18:15 Erika Rein (SK)
    21:00 Swim Swim Naked
    23:00 Lenkke_
    00:00 Syndanz presents: Jáky Chan / mkls / Eliézer
  • Theaterwagen
    18:15 Janet Gruber
    21:00 Kispárna
    23:00 WXLFLESS
    00:00 Spigiboy
  • Utcaszínház tér – Nagyszínpad és a Gasztro udvar között
    20:30 Duo Kyseli Krastafci (SK): PANIK! BUT CALM! – Bohóc Show
  • VR sátor
    14:00 – 19:00 Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!
  • Nappali kisérőprogramok
    12:00-20:00 Sportprogramok

Július 4.

  • Nagyszínpad
    19:15 4S Street
    21:45 Dzsúdló
  • Koncertsátor
    18:20 Esti Kornél
    20:30 Bëlga
    23:15 Sisi
    00:45 Lil Frakk
  • HangPart
    10:00 Pet Synth Boys workshop – szintisimogató
    14:00 Labus Gida
    15:30 Bartha Márk
    18:00 IAMYANK
    20:00 Peter Adam
    22:00 Monochron
    23:00 Techno Műhely
  • Theaterwagen
    17:55 NANANA
    19:50 cancel.
    23:20 Haldamas X Hulajdusza (HU-PL)
    01:00 Táncház
  • Utcaszínház tér – Nagyszínpad és Koncertsátor között
    23:00 Tűzmadarak (HU): Tűzhang – Tűz show
  • VR sátor
    14:00 – 19:00 Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!
  • Nappali kisérőprogramok
    10:00-11:30 Vezetett kenutúra (VéNégy Fesztivál -> Kisoroszi szigetcsúcs -> Nagymaros)
    12:30-14:30 Sportprogramok
    12:00-20:00 Vezetett kenutúra (VéNégy Fesztivál -> Kisoroszi szigetcsúcs -> Nagymaros)

Július 5.

  • Nagyszínpad
    19:15 Elefánt
    21:30 Quimby
  • Koncertsátor
    18:00 Hakumba
    20:30 Fiúk
    23:15 Bohemian Betyars
  • VéNégy Part
    15:30 Toro Lomo
    18:15 Kolibri
    20:30 Palo Canto
    23:00 OIEE
    01:00 Nill Garçon (CZ)
  • Theaterwagen
    18:00 biankahaidu
    23:00 YASNO. (PL)
    00:10 Táncház
  • Színházi sátor
    23:20 Teatr LOS FUEGOS (PL): UV-Led Show
    00:15 Hundred Sins Dj set
  • Utcaszínház tér – Nagyszínpad és a Gasztro udvar között
    20:30 The Trick Brothers (CZ): Skiing Odyssey
  • VR sátor
    14:00-19:00 Válassz egy filmet és merülj el a virtuális valóságban!
  • Nappali kisérőprogramok
    10:00-12:00 Vezetett kenutúra (VéNégy Fesztivál -> Kisoroszi szigetcsúcs -> Nagymaros)
    12:00-20:00 Sportprogramok
    14:30-16:00 Vezetett kenutúra (VéNégy Fesztivál -> Kisoroszi szigetcsúcs -> Nagymaros)

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Nagymaros, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!