Szüreti Felvonulás és Bál 2022 Nézsa
Nézsa, Magyarország
2022. szeptember 24-én rendezik meg Nézsán a több évtizedes hagyományokkal bíró szüreti felvonulást és bált.
Szokás volt régen az egyes betakarítási időszakok lezárása valamilyen ünnepséggel. A leggyakoribb ilyen esemény – az aratóbálok mellett – a szüreti felvonulás és az azt követő bál volt.
Nézsán is tartottak szüreti felvonulást még a hatvanas években is, de a szőlőültetvények lassú megszűnésével ez a szokás is lassan feledésbe merült, csak az idősebbek emlegették. Aztán a 90-es években alakult Faluszépítő Egyesület lelkes lokálpatrióták segítségével és közreműködésével úgy gondolták, hogy ugyan szőlő – művelt terület – már csak szinte mutatóban van a település határában, már csak a kertekben terem itt-ott, csak fel kellene éleszteni ezt a régi szokást. Az elképzelést tettek követték, és azóta nincs olyan év, hogy ne lenne szüreti felvonulás.
Gyülekező 13.30-tól a Művelődési Ház előtt, 14 órától a vendégek műsora, utána felvonulás.
A menetet a lovasok és a bíró, bíróné hintója vezeti. A zenét falusi zenekar szolgáltatja a menetben, és legtöbbször az esti bálon is ők zenélnek. A menet útvonala évek óta kialakult állandó útvonal, ami a falu legtöbb utcáját érinti. A menet során hét megálló van, ezek helye is nagyjából állandó. Minden megállónál össztánc van, illetve a felvonulókat megvendégelik.
A menetet a kisbíró vezényli, irányítja, az induláskor és az állomásokon versbe szedett mondókával emlékezik meg a szüretről, és hívja a lakosságot az esti bálba. Az utóbbi évek kisbírója saját gyűjtésű és kiegészítésű verseket mond. Táncolni persze nem csak az állomásokon, közben is szabad.
A menet a kiindulási helyre ér vissza, ahol uzsonnát kapnak, aztán mindenki otthon készül az esti bálra.