Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivál 2023
Szeged, Magyarország
2023. június 4- szeptember 14. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Szegedi Zsidó Kulturális Fesztivált.
Komoly- és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók és fotókiállítás várja az érdeklődőket, a fesztivál rendezvényeinek központja a szegedi Új Zsinagóga.
A vasárnapi nyitónapon az idén 120 éves épületet ismerhetik meg a vendégek, akik Magyarország második, és Európa negyedik legnagyobb zsinagógája mellett láthatják a szomszédos, 1843-ban épült Régi Zsinagógát is. A Lőw Immánuel rabbi iránymutatásával, Baumhorn Lipót tervei alapján készült zsinagóga volt Magyarországon az első, ahol orgonaszó kísérte az istentiszteletet. A rendezvényen egy koncert keretében a hangszert is bemutatják a látogatóknak.
Vasárnap nyílik meg az Új Zsinagógában Dömötör Mihály fotóművész Béth Hácháim – Az élők háza című, a hódmezővásárhelyi zsidó temetőt bemutató kiállítása is.
A maga nemében egyedülálló az Új Zsinagóga bibliai növényeket bemutató kertje, melyet szintén – a botanikusként is elismert – Lőw Immánuel elképzelései alapján alakítottak ki. A kertet június 11-én és július 16-án a Virág és vallás című rendezvényeken mutatják be a látogatóknak.
Az Új Zsinagóga a mai napig a város legjobb akusztikájú hangversenyterme, ahol rendszeresen koncertezik a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Az együttes június 22-én, majd szeptember 14-én ad hangversenyt a fesztiválon.
Június 25-én a dzsessz-, szving- és popdalokat játszó Docpiano Band ad jótékonysági koncertet, amely bevételét a zsinagóga belső felújítására ajánlják föl. Az együttes vendége Borovics Tamás színművész lesz.
Június 29-én és augusztus 5-én különleges élmény részesei lehetnek a fesztivál vendégei, hiszen ezen a két estén napnyugta után nyitja ki kapuit a zsinagóga.
Július 9-én Grecsó Krisztián februárban megjelent új kötete, a Lányos apa apropóján adomákat, családi történeteket, a mában élő múlt szövevényes és felkavaró anekdotáit osztja meg hallgatóságával. Két nappal később Bankó-Erdősi Viktória és Fülöp Valentina Életeken át címmel tart könyvbemutatót.
Augusztus 20-án orgonabemutató hangversenyt tartanak, szeptember 4-én pedig ökumenikus kántorkoncertet rendeznek a zsinagógában. A fesztivál egyik záró eseményekén Rákász Gergely orgonaművész koncertezik szeptember 10-én Szegeden, hangversenyén Bach, Vivaldi és Widor művei csendülnek föl.
Június 4.
Szeged zsinagógái – a régi és az Új zsinagóga látogatása
Régi zsinagóga látogatása 10:00-13:00
Új zsinagóga 10:00-16:00 között látogatható, 11:00-12:00 között orgonabemutató hangverseny
belépő: Új zsinagóga alapjegyára
Június 11.
Virág és vallás (árusok a kertben, a Szőregi Rózsahölgyek Rendje Egyesület részvétele)
10:15-11:00 kertbemutató
11:00-12:00 orgonabemutató hangverseny
12:00-13:00 tárlatvezetés
belépő: Új zsinagóga alapjegyára
Június 18.
11:00-12:00 orgonabemutató hangverseny
belépő: Új zsinagóga alapjegyára
Június 22.
19:00 Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje Kendrusz Attilával, a Szegedi Zsidó Hitközség rabbijelöltjével
belépő: egységesen 2500 Ft
Június 25.
19:00 Docpiano Band koncert – közreműködik: Borovics Tamás – az Új zsinagóga avatásának 120. évfordulójára
A támogatói jegyvásárlásával (2500 Ft) a 120 éves zsinagóga fenntartásához, az épület karbantartásához járul hozzá!
Június 29.
21:00-23:00 Éjszaka a Zsinagógában
21:00 kapunyitás
21:15-21:45 az orgona bemutatása, szakvezetése
21:45-22:15 tárlatvezetés
22:15-22:45 mini orgonahangverseny bemutató
belépő: egységesen 2000 Ft
Július 2.
Szeged zsinagógái – a régi és az Új zsinagóga látogatása
Régi zsinagóga látogatása 10:00-13:00
Új zsinagóga 10:00-16:00 között látogatható, 11:00-tól a szegedi Aranyezüst Quartett műsora
belépő az Új zsinagóga alapjegyára
Július 11.
Könyvbemutató Bankó-Erdősi Viktória – Fülöp Valentina: Életeken át
Bankó-Erdősi Viktória 2020. szeptemberében debütált első könyvével, amely az Elég az hozzá címet kapta. Novellái a Péterfy Akadémia portálján, a Felhő Cafén olvashatók. Rendszeresen publikál az Élet és irodalom prózarovatában. A hálátlan címet viselő, 2023. év elején megjelent regényében első könyvének főszereplője, Eszti a felnőtté válás ösvényére tér, maga mögött hagyja az ártatlan falusi nyarakat, hogy megküzdjön a kamaszkor kuszaságával. Fülöp Valentina szegeden élő ügyvéd, aki írói álnéven jelenteti meg köteteit. 2020. szeptemberében megjelent első regénye a Szívhasadás, melyet 2022-ben követett második könyve, a Túl sokat álmodtam. 2023. márciusában két, felnőtteknek szóló regénye után egy különleges mesekönyvvel jelentkezik.
helyszín: Szegedi Zsidó Hitközség székháza (Gutenberg u 20. I. emelet)
Július 9.
17:00 Grecsó Krisztián estje – Lányos apa
Az előadáson adomák, családi történetek, a mában élő múlt szövevényes és felkavaró anekdotái kerülnek elő. Egy lélekemelő találkozás, töltekezés és önfeledt szórakozás napjaink egyik legismertebb írójával.
belépő: 2500 Ft egységesen
Helyszín: Új zsinagóga
Július 16.
Virág és vallás 2.0.
10:00 kapunyitás
11:00 kertbemutató
12:00 tárlatvezetés
egész nap árusok a kertben……
belépő: Új zsinagóga alapjegyára
Augusztus 5.
Éjszaka a zsinagógában 2.0.
21:30 kapunyitás
22:00-22:30 mini orgonabemutató hangverseny
22:30-23:00 mini tárlatvezetés
23:30 zárás
az est alatt meg lehet tekinteni az orgonát, s az érdeklődők kérdezhetnek is a művésztől
belépő: egységesen 2000 Ft
Augusztus 13.
Új zsinagóga és a Szegedi Zsidó Hitközség székházának megtekintése
a székház 15:00 óráig tekinthető meg!
belépő Új zsinagóga alapjegyára
Augusztus 20.
11:00-12:00 orgonabemutató hangverseny
belépő: Új zsinagóga alapjegyára
Augusztus 27.
Világvallások Szegeden – vallásközi beszélgetések 2.0. – díjtalan
belépés, helyszín: Új zsinagóga
Szeptember 3.
19:00 Ökumenikus kántorkoncert (támogatói belépőjegy egységesen 2000 Ft-os áron a helyszínen vásárolható!)
Szeptember 10.
19:30 Rákász Gergely orgonakoncertje
Szeptember 14.
19:00 Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertje (belépő: 2500 Ft)