Sitkei Rockfesztivál 2024

Sitke, Sitke kápolna, Magyarország

2024. augusztus 30-31-én harminchatodik alkalommal rendezik meg a Sitkei Rockfesztivált.

Az esemény helyszíne a kápolnadomb.

Az első fesztivált 1986-ban rendezték meg. Már a fesztivál hajnalán a legnevesebb előadók léptek színpadra, s az egyik legnagyobb hagyományokkal büszkélkedő hazai rockzenei esemény.

A hagyományos, nyárzáró fesztivál egy utolérhetetlen és felejthetetlen környezetben várja a látogatókat, a sitkei kápolna melletti domboldalon, mely kellemes kikapcsolódást, piknikezési lehetőséget is kínál a fesztiválozóknak.

A kápolnát Sitke belterületi határát övező domboldalon, a Kövesen 1871-ben magánbuzgóságból építtette Felsőbüki (I.) Nagy Sándor és neje, Weidgang Teréz, a kastély akkori tulajdonosai. Felszentelésére egy évvel később, 1872. február 14-én került sor. Az utolsó kegyúr Felsőbüki (II.) Nagy György 1946-ban halt meg, a Kálvária 1946. június 16-án került a plébánia tulajdonába. Ezután egy ideig nagyobb ünnepeken tartottak itt istentiszteletet, de a falu katolikus lakosságának a nagytemplom fenntartása és időnkénti javítása is gondot okozott.

A Rockfesztivál, amit annak idején a helyi kápolna megmentésére, Balázs Fecó ötlete és hatékony közreműködésére segítségével indítottak el, és ami – hagyományt teremtve – feltette Sitkét a fesztiváltérképre.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Sitke, Sitke kápolna, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!