Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál 2023 Kecskemét

Kecskemét, Kossuth tér, Magyarország

2023. június 21-25-ig Kecskemét főterén rendezik meg XVII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivált a XVI. Kecskeméti Animációs Filmfesztivállal egyidőben.

A minden évben megújuló esemény során hungarikumok gazdag tárháza sorakozik fel Kecskeméten, az ország közepén.
A Hungarikum Kiállítás megismerteti magyarságunk értékeit a vendégekkel, valamint a gasztronómiában, a színpadi műsorokban, a hagyományőrző programokban is megelevenítik a nemzeti remekeket.

Hagyományőrző tájegységek képviselői mutatkoznak be, elhozzák értékeiket, különlegességeiket.

A Hungarikum Bizottság 2020. őszén hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék című, Kecskeméten készült rajzfilmsorozatot. A Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti érték, kultúránk alapját képezik. A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait.

Ezen apropóból az idei évben a Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál kiemelt attrakciója a Magyar népmesék rajzfilmsorozat lesz szabadtéri vetítésekkel, továbbá minden nap egész estés animációs filmek vetítésére is sor kerül.

A színpadi programok is sokszínűek lesznek, mindenki megtalálja majd a kedvére valót, a népzenétől a könnyűzenei koncertekig többféle zenei stílus képviselői lépnek fel.

A gyermekeknek is bőséges programokat kínálnak: Hungarikum mesevonat, bábelőadás, kézműves foglalkozások, hagyományőrző játékok és pecsétgyűjtő nyereményjáték csalogatja majd a főtérre a legkisebbeket.

Mindezeken túl Hungarikum kvíz, Kecskemét és térsége helyi kézműves és kistermelői termékei, kóstolók, finom falatok, jó hangulat gondoskodik a kellemes időtöltésről.

Június 21-én, szerdán 15.30 órakor a fesztivál az  Edge King’s Zenekar – Petőfi 200 műsorával kezdődik, akiket 18 órakor a több évtizede töretlen népszerűségnek örvendő Kaláka együttes követ. A Dal 2023 tehetségkutató műsorból ismert kecskeméti LILy könnyűzenei produkcióját 19:30-tól láthatja a közönség.

Csütörtökön 14 órától a Városi Civil Kerekasztal – Kecskemét bemutatkozásával, majd 15 órától az Aranyhomok Hungarikum rajzpályázat eredményhirdetésével kezdődnek a programok. Ezt követően orgoványi hastáncbemutatót és helyi, fiatal tehetségek szereplését láthatja a közönség. 19 órától Nagy Szilárd „Drága Hazám” című műsorán szerezhetnek kellemes perceket.

Pénteken 17 órától a Hungarikum Kiállítást megnyitja Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, majd köszöntőt mond Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. A megnyitó ünnepséget követően a 30 éves Kösöntyű Néptánccsoport, a Kunság Táncegyüttes és a Hírös Néptánc Tanoda nagyszabású előadása következik.

18 órakor kerül sor a Kecskemét Város Bora idei évi díjátadójára a Mathiász János Borrend közreműködésével.
20.30-tól a Bohém Ragtime Jazz Band szórakoztatja a vendégeket és 22 órától a megújult Városháza homlokzatán fényfestésben gyönyörködhetnek a fesztivál résztvevői.

Szombaton 10 órától a Kecskeméti Örömfestők művészi tevékenységébe bárki bepillanthat a Kossuth téren, ugyanis a megújult Városháza lesz alkotásuk tárgya. A színpadon 11 órától Kovácsovics Fruzsina gyermekműsora várja a kicsiket, 12 órától Radics Sándor cimbalomművész muzsikál. A tardi Gyöngykaláris Népművészeti Egyesület előadását 14 órától tekinthetik meg, akiket a Magyar Szablyavívó Iskola – Katonatelepi Gyermekcsoportjának szablyavívás bemutatója követ.  A bemutatót követően a bátor érdeklődők kipróbálhatják a vívást. 15:30-tól a Grapevine Tánciskola moderntánc műsora ejti ámulatba a közönséget, 16:30-tól az Algo-Ritmus Zenekar nyújt vidám hangulatot. 18 órától a Penge Benge Jazz Band műsora kínál kiváló szórakozási lehetőséget.

20:30-tól Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas, EMeRTon-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett énekes, előadóművész produkciója ad emlékezetes pillanatokat.

22 órától a Városháza homlokzatán fényfestés lesz látható, amelyet slágerparty követ DJ Jozzyval.

Vasárnap 10 órától a HI-Kecskemét program Gasztrovasárnapja ezúttal is kivételes gasztronómiai élményt nyújt. A séf egyedi receptje alapján magyar gulyásleves fog készülni jótékonysági céllal bográcsban a Gyerkőcök Közhasznú Alapítvány által, akik a bevételt a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye felsősófalvi gyülekezeti otthonának újjáépítésére fordítják.

10 órától Fejős Jenő nótaénekes, a Magyar Kultúra Lovagja várja a magyar nótát kedvelő közönséget.

10 órától a Luca-kútnál Gödény Anikó szórakoztatja a legkisebbeket, 11 órától pedig a Furfangos Paraván: Koplaló Mátyás, a vén huszár című bábelőadását nézhetik meg. A bábműsort követően pásztorkutya bemutató veszi kezdetét a Duna- Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület által.

A TST Dance Stúdió moderntánc előadása 13:15-től lesz látható a színpadon.  A délután folyamán a Kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttes ad műsort, amelyet kiegészít Romsics Imre, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója által szervezett kalocsai viseletbemutató.
A 2021-ben indított Térségi Mesekuckó ezévi találkozójának mesemondóit hallhatják a fesztiválozók 14.15-től a Luca kútnál. A mesék után Csongrádi Béla bűvésziskolája várja a gyermekeket.

A  Bor’la Bor zenekar koncertje, majd Bíró Csongor Vitéz könnyűzenei műsora színesíti a délutáni programokat.
18 órától a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeinek operett műsorával zárul a XVII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál.

A színpadi programokon kívül számos érdekesség kínálkozik az eseményen. Kiállítás keretén belül megismerhetik a hungarikumokat, nemzeti értékeket, valamint hagyományőrző tájegységek lesznek jelen. Új kiállítóként üdvözölhetik a Magyar szürke szarvasmarha tenyésztők Egyesületét, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetét, a Debreceni Értéktárat, valamint Kabay János életművébe is betekintést nyerhetnek. A  Hévíz Turisztikai Egyesület a „Hévízi-tó mint hungarikum” bemutatásával és könyvbemutatóval, iszapszappan árusításával készül. Mohács kiállításán a mohácsi busójárás és szellemi örökség, valamint a város kulturális eseményei kerülnek főszerepbe. A békéscsabai sátorban helyben sütik majd a hungarikum csabai kolbászt vasárnap. Lakitelekről a Hungarikum Liget finom zöldség- és gyümölcskészítményeinek kínálata mellett prezentálásra kerülnek a Liget látnivalói is.

A felsoroltakon kívül még jónéhány település jelenik meg a rendezvényen, úgymint Kiskunfélegyháza, Baja, Szeged, Kalocsa, Tard. Ne hagyják ki sátraik felkeresését, mert különlegességekkel készülnek ők is.

Az Orgoványi Művelődési Ház jóvoltából századeleji ruhákat felöltve készíthetnek fotót, háttérben a megújult Városházával péntektől vasárnapig délutánonként.

A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kincskereső játékkal, ingyenes belépéssel várja azokat, akik felkeresik múzeumukat szerdától péntekig, felmutatva a programfüzetet. A kincskereső játék elvégzését követően a programfüzetbe pecsétet kapnak a résztvevők, amely tovább gyűjthető a rendezvény egyes állomásain.

A gyermekeket is számos izgalmas programmal csalogatják a főtérre

Hungarikum mesevonaton utazhatnak, Hungarikum mesét hallgatva. Hungarikum játszóházban kapcsolódhatnak ki pénteken és szombaton a Nemzeti Művelődési Intézet által. A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat Mesebusz programja is várja őket csütörtökön.
Szombaton a Molyolda játszóházban lehetőségük lesz századeleji hangulatban, régmúlt idők játékaival játszani.
A Boglárka Játszóház  hagyományőrző, népi fajátékokkal várja a gyermekeket vasárnap.
Mindezeken kívül kézműves foglalkozáson, bűvészképzőn vehetnek részt, kipróbálhatják más népek játékait, pecsétgyűjtő nyereményjátékon játszhatnak ajándék mézeskalácsért, megtekinthetik az „Aranyhomok Hungarikum rajzpályázat” pályaműveinek kiállítását, felülhetnek a mini óriáskerékre, lovagolhatnak pónin, kisállatot is simogathatnak és gokartozhatnak.

A rendezvény kapcsolódik szombaton a Múzeumok Éjszakája országos programsorozathoz

Az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék és Kézműves Vásár forgatagában helyi és környékbeli termelők, kézművesek kínálják szívvel-lélekkel készült portékáikat.

Kínálatukban megtalálhatók Magyar népmesék-ajándéktárgyak, mézeskalácsok, bőráruk, féldrágakő ékszerek, ásványékszerek, kerámiák, kézműves ruhák, fa és textil termékek, lakberendezési tárgyak, játékok, horgolások, erdélyi kézműves termékek, szappanok.

A tudatos vásárlók és a reform konyha kedvelői kistermelői élelmiszerek közül választhatnak kedvükre közvetlenül a termelőktől. Többek között gyümölcssajtokat, lekvárokat, aszalványokat, chili készítményeket, mézeket, reform édességeket vásárolhatnak kedvező áron.

Aki finom ételekre-italokra vágyik, egytálételek, frissensültek, lángos, fánk, üdítők, tájjellegű borok és kézműves sörök közül választhat.  A helyi, kecskeméti barackpálinka készítő mester, Mihócsa József is elhozza regionális aranyérmes és Champion-díjas pálinkakülönlegességeit.

Kecskemét, Kossuth tér, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!