Egy hely, ahol mindenki elmondhatja a magáét – Összművészeti fesztivál 2025 Pomáz

Pomáz, Magyar Vár Tábor, Majdán utca, Magyarország

2025. szeptember 12-től 14-ig először rendezik meg az Egy hely, ahol mindenki elmondhatja a magáét! elnevezésű fesztivált a pomázi Magyar Vár területén.

A látogatókat versekkel, pódium-művészeti műsorokkal, koncertekkel, magyar borokkal és gasztronómiai kínálattal várják. A hagyományteremtő céllal megvalósuló rendezvény fővédnöke Császár Angela színművész.

A fesztivál ötletét a Mondj Te is egy verset! kezdeményezés adta: a határon innen és túl – többek között Budapesten, Pomázon, Budakeszin, Kaposváron, Győrben, Komáromban, Tardoskedden, Székelyudvarhelyen és Kárpátalján – évek óta működő versmondó körök tagjai a fesztiválon találkoznak majd először.

A közönség emellett különböző színpadi produkciókat is láthat a fesztiválon PódiumON néven, amelynek vendégei, a közélet kiemelkedő szereplői beszélgetnek egymással, vagy verset mondanak. A fesztivált Mécs Károly színművész, rendező, a Nemzet Művésze címmel és Kossuth-nagydíjjal kitüntetetett művész, az MMA néhai tagja emlékének ajánlják.

A háromnapos fesztivál megszólítja a családokat is, a pomázi Magyar Várban számos koncert, előadás, versfilm, kiállítás és vitézképzés is várja az érdeklődőket.

A PódiumON színpadán verset mond többek közt Kautzky Armand, Lukács Sándor, Gregor Bernadett, Trill Zsolt és Szarvas József, míg Hirtling István Márai Sándor verseiből összeállított estjét adja elő. A programban helyet kapott Borbély Sándor József Attila-estjének premierje és Szabó András Sinka István műveiből összeállított előadása is. A látogatók részt vehetnek felnőtteknek szóló mesemondáson, emellett lovasszínház és táncház is várja a látogatókat.

A fesztivál célja, hogy eljuttassa a fiatalokhoz a versek és a pódium-művészet szépségét, ellett alternatívát kínáljon a mai digitális világban az elmélyüléshez, a tájékozódáshoz.

A fesztivál szeptember 12-én, pénteken 16 órakor nyitja meg kapuit, kiemelt családi napja pedig szeptember 13. lesz. Az eseményre külön buszok is indulnak szombaton a pomázi HÉV-állomástól.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Pomáz, Magyar Vár Tábor, Majdán utca, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!