Bondoró Utcaszínház Fesztivál 2020 Kapolcs

Kapolcs, 8294 Magyarország

2020. május 29-június 1. között rendezik meg a 2. Bondoró Utcaszínház Fesztivált Kapolcson újult erővel, dinamikus arculattal, külföldi fellépőkkel.

A Bondoró Utcaszínház Fesztivál nagy sikerrel debütált 2019-ben a Balaton-felvidéken; színes, vidám kavalkádja már első alkalommal elkápráztatta a közönséget. A különféle impulzusok, a kapolcsi utcákon és tereken folyamatosan újrateremtődő színpadok, az egyszeri és megismételhetetlen élmények varázslatos világa rögtön magával ragadta a látogatókat.

A varázslat 2020-ban tovább folytatódik! A Bondoró szervezői már javában
készülnek a következő fesztiválszezonra: a tervek szerint 6 különböző
programhelyszínen, nagyszabásúbb programokkal, még több látványossággal
és utcaszínházi attrakcióval, külföldi fellépőkkel várják az érdeklődőket a
pünkösdi hosszúhétvégén.

A közönség több mint nyolc, izgalmas műfaj programjai közül válogathat majd. A repertoárban masír bandák, óriásbábok, gólyalábasok és artisták, valamint pantomímesek, marionettek és zenei koncertek is helyet kapnak.

Lesznek továbbá cirkuszi, újcirkuszi előadások és különféle tűz-showk, de
gyermekprogramok és bábelőadások, valamint kiállítások is várják a Kapolcsra
érkezőket.

A fesztivál nem csupán programok tekintetében bővül: a Bondoró nemrég dinamikus arculattal gazdagodott, melyet játékos, vidám figurák fémjeleznek, amelyek a jellegzetes kapolcsi épületek sziluettjei között megbújva a fesztiválra jellemző művészeti ágakat képviselik. Ezzel egyidejűleg elindult a Bondoró megújult weboldala is. A szervezők célja a fejlesztésekkel az volt, hogy az érdeklődők a következő fesztivál programjait egy olyan felhasználóbarát felületen böngészhessék, ami a látogatói igények kielégítése mellett koherensen illeszkedik a Bondoró dinamikus arculatába is.

Kapolcs, 8294 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!