Állatáldás a Győri Állatkertben 2019
Győr, Xantus János Állatkert, Kiskút liget, Magyarország
2019. október 5-én 14 órakor a Katolikus Egyház egy ünnepélyes műsor keretében megáldja a győri Xantus János állatkert lakóit és a jelen lévő házi kedvenceket.
Az Állatok Világnapját 1931 óta ünnepeljük, ezen a napon az állati lét minden formáját köszöntjük. mert ez a nap, Assisi Szent Ferencnek, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja. A világ minden táján az október negyedikéhez legközelebb eső vasárnapon a templomokban is megáldják az állatokat.
Ebből az alkalomból, ezen a napon, a házi kedvencek számára is nyitva áll az állatkert kapuja. Látogatóink magukkal hozhatják házi állataikat, hogy ők is az áldás részesei lehessenek. Továbbá a park egy részét velük együtt tekinthetik meg.
14 órától az állatkert kőszínpadán a Katolikus Egyház képviseletében, a hagyományainkhoz híven, Győri Imre plébános Úr által celebrált ünnepélyes áldáson vehetnek részt az állatkert látogatói.
Először az állatkerti állatok felvonulása és áldása következik, melynek résztvevői: A Show sztárjai, Petra a dromedár, fehér lámák, kis tevék, kígyók, teknősök, papagájok és még sokan mások.
Majd ezt követően a behozott házi kedvencek is áldásban részesülhetnek.
13.00 – 17.00 – Emléklapkészítés és TapiZoo /a bejáratnál lévő pavilonban/
Tappancs lenyomatos emléklapot készíthetnek az elhozott kedvenceikkel, ebből a különleges alkalomból. A TapiZOO asztalánál pedig különböző állati dolgokat érinthetnek meg, foghatnak kézbe látogatóink (pl. kígyóbőr, emutojás, gyapjú, pávatoll, szarvasagancs).
15.00 – Zoo Show /Zoo Arénában/
15.45 – Terápiás kutyamasszázs bemutató /Zoo arénában/