Puszta Ünnepe 2023 Kisújszállás
Kisújszállás, Kisgulya-kútja, Magyarország
2023. július 22-én hatodik alkalommal rendezik meg a Puszta Ünnepét Kisújszálláson.
Az esemény helyszíne a Kisgulya-kútja.
A felújított százéves gémeskút köré várják idén is a hagyományéltető barátokat, az egykori pusztai élet pillanatainak megelevenítésére, magyar hagyományaink, népi kultúránk megélésére.
Minden gémeskút Európai Értékké lett nyilvánítva 2008-ban, a kisújszállási dr. Tóth Albert tájökológus, emeritus professzor kezdeményezésére. Az országos nyilvántartásba ekkor több, mint 3000 kút került fel, köztük a Kisgulya-kút is. Állapotuk különböző, megmentésükre sok helyen összefogás szükséges.
A rendezvényen bemutatnak hungarikumokat, nemzeti és helyi értékeket is, és a Nemzet Zászlaja hitelesített darabját.
Idézzük meg együtt a betyárvilágot, az 1848/49-es tüzérek életét, főzzünk pusztai ételeket, húzzunk vizet a Kisgulya-kútból, dobjunk rönköt, hódítsuk meg a szalmavárat, csodáljuk meg a lovas bemutatókat, a Vésztői Deák Teammel, mutassuk meg népviseleteinket, próbáljuk ki a karikás ostort, drukkoljunk Mónus József többszörös világrekorder, tradicionális távlövő íjász céllövéséhez, énekeljünk, táncoljunk, lepjük meg magunkat míves vásárfiával, nyerjünk értékes tárgyakat a tombolán.
Másnap a IV. Hagyományéltető Gyermeknap lesz, ugyanezen a helyszínen.