Mézes Nap a pécsi Balokány Ligetben

Pécs, Balokány-tó, Magyarország

2023. szeptember 23-án Mézes Nap a Balokány Ligetben.

A hagyományt teremtő első rendezvény célja a méz jelentőségének, sokoldalú felhasználásának és az egészségre gyakorolt jótékony hatásának bemutatása, kóstolókon, játékos fejtörőkön, kézműves foglalkozásokon és szakmai előadásokon keresztül kicsiknek és nagyoknak.

Előadók:

Bohuny Tibor, akinek arany díjas selyemfű méze 2021-ben az Év kiváló Magyar Méz versenyén első helyezést ért el, a PTE Farmakognóziai Intézet munkatársai, a Kislépték Egyesület szakértője Szabadkai Andrea, valamint Dr. Bencze Bálint fogorvos és gyógynövénykutató.

Program:

  • 10 órától Méztermelők kiállítása, vására, méz kóstoltatás, és gyerekprogram
  • 10:00 Röppentő Zenekar és a gyerek közönség együtt zenélése
  • 10:30 A rajzverseny díjátadója és kiállítás a rajzverseny képeiből
  • 11:00-tól
    – Polgár Zsuzsannától a mézeskalácsok nagyasszonyától leshetjük el a mézeskalács készítés-sütés-díszítés titkos technikáját, amit meg is tanulhatunk.
    – Kató Mónika kerámia festő programján magunk festhetjük majd hazavihetjük alkotásainkat.
    – „Mi ehető egy méhlegelőn?” séta Biobiával a Balokányban.
    – Kincskereső játék
    – Mézes kvíz
  • 14:00-17:00 Workshopok/közben gyerekprogramok
    – Kötetlen beszélgetés angol nyelven is “Kérdezd a méhészt ” Bohuny Tibor
    – A mézek gyógyító hatása kutatások tükrében Dr. Balázs Viktória Lilla
    – Tiszta mézet az üvegbe – mit kell tudni a mézhamisításokról és a hamisított mézről? Nagy-Radványi Lilla
    – Mi fán terem az apiterápia? Mire használhatók a mézen kívül a méhészeti termékek, méhméreg, propolisz, virágpor, méhpempő stb? Juhász Zsolt
    – A monasztikus medicina és propolisz találkozása egy termékben Dr. Bencze Bálint
  • 17:30 Tombola sorsolás

Záró program: Az Ősforrás Zenei Műhely műsora, akik őseink zenei világát adják át népzenéből, moldvai, gyimesi, csángó népzenéből merítve, használnak mindenféle népi hangszert, kobzot, kavalt, pásztorfurulyát, dupla moldvai furulyát tibeti harangot s hangtálakat, békákat, hegedűt, gitárt, táltos dobot, moldvai dobot, dorombot….és még sok mást… mik különös hangjukkal varázsolnak el mindenkit.

A nap során Szabadkai Andrea a Kislépték Egyesület szakértője vezetésével részt vehetünk egy „Méz ízbogozón”, mely során megismerhetjük a méz-sommelier kísérlet eredményét. Ennek célja az volt, hogy megtalálják, megismerjék a hazai fajtamézekben rejlő ízeket, aromákat, illatokat és ezekről egy olyan szókészletet alkossanak, mint ami a boroknál, söröknél, csokoládéknál.

Pécs, Balokány-tó, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!