Márton-napi vigasságok a Sóstói Múzeumfaluban 2024
Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu, Skanzen utca, Magyarország
2024. november 9-én Márton-napi vigasságokra várják az érdeklődőket a Sóstói Múzeumfaluba.
A Sóstói Múzeumfalu, amely a régió kulturális örökségének megőrzésére törekszik, tökéletes helyszín a Márton-napi ünnepségek megtartására. A falu történelmi épületei között sétálva visszarepülhetünk az időben, és megismerhetjük, hogyan ünnepeltek őseink.
Márton napjához számos néphagyományhoz és népi hiedelemhez kapcsolódik. E nap szimbolizálja a tél közeledtét, a termények betakarításának befejezését, és egyben a bőség, valamint a vendégszeretet ünnepe is.
A Múzeumfalu idényzáró programján, a Márton-napi vigasságok eseményen, idén is a libáké lesz a főszerep.
Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Már a középkortól nagy lakomákat rendeztek e jeles napon, mert úgy hitték, hogy akkor az új esztendőben is bőven lesz mit enni és inni. Márton napján már iható az újbor, így a zsíros ételek mellett ez is felkerülhetett az ünnepi asztalra.
A Sóstói Múzeumfalu is követi a hagyományokat, újborral és libás ételekkel várnak mindenkit, aki november 9-én kilátogat a szezon utolsó nagyrendezvényére. A napot számos zenés-táncos program színesíti.
Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.