Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok 2024

Kiskőrös, Petőfi Sándor tér, Magyarország

2024. augusztus 30-31-szeptember 1-én a jubileumi, harmincadik Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok programsorozatot rendezik meg.

Az esemény helyszíne a Petőfi tér és a városközpont.

Magyarország területén tipikus jelenség volt, hogy a 16-17. században történt török támadások során a környék teljesen elnéptelenedett. Ahhoz, hogy a földet művelni tudják, tisztes megélhetést biztosítson a tulajdonosnak és az ott élőknek egyaránt, lakosságot kellett teremteni. Erre gyors megoldásnak bizonyult, ha letelepedési és adókedvezmények ígéretével családokat csábítanak az adott területre.

Kiskőrösre Wattay János és István hívtak a Felvidékről szlovákul beszélő családokat, akikkel 1718-ban letelepedési szerződést kötöttek. Kiskőrös történetében ettől az időponttól kezdve meghatározó szerep jutott a szlovák nyelvnek, kultúrának. Identitásuk legjellemzőbb elemei, a nyelvük, vallásuk, viseletük részben még ma is megvan Kiskőrösön. A város lakosságának zöme evangélikus, ezt magukkal hozták őseink, a nyelvet már csak az idősebb korosztály beszéli, a viseletet pedig kizárólag az asszonyokon lehet még elvétve látni. A korábbi életmódjukat, szokásaikat, kultúrájukat hagyományőrző csoportok tartják életben. A város legnagyobb tömeget mozgató rendezvénye is erre a hagyományra épült.

A Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok jeles alkalom a szlovák szokások, táncok, dalok felelevenítésére, és kiváló lehetőség arra, hogy a más településeken élő szlovák hagyományőrzőkkel is találkozzanak. A rendezvényt nem véletlenül kapcsolták össze a szüreti vigadalommal, hiszen az év mezőgazdasági eredményeit ekkor már lehet látni és ünnepelni.

A rendezvény évről évre bővült, egyre több városlakó és érdeklődő vett részt rajta. Ma már igazi fesztivál jellege van, és a szervezők figyelnek arra, hogy lehetőleg minden korosztálynak és minden igénynek megfelelő legyen a programválaszték. Ezen a városi ünnepen részt vesznek a települések testvérvárosai is, bekapcsolódnak a kulturális programokba, gyakran szervezik meg az érintett partnervárosok fiataljainak vetélkedőjét is.

2024-ben is hagyományosan köszöntik szüreti ünnepi műsorral és a szlovák hagyományokat felelevenítő programokkal a város lakóit, az odalátogató hazai és külföldi vendégeket. A programkínálat részét számos gyermekprogram is kíséri.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Kiskőrös, Petőfi Sándor tér, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!