Gencsi Söprű Néptáncfesztivál 2024 Gencsapáti
Gencsapáti, Gencsapáti focipálya, Ipar út, Magyarország
2024. május 19-én huszonhetedik alkalommal rendezik meg a Gencsi Söprű Néptáncfesztivált.
Az ingyenes esemény helyszíne a Gencsapáti Sportpálya.
17 néptáncegyüttes több mint 400 táncos produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők. A szervezők célja a néptánc közösségek számára találkozási lehetőséget biztosítani, ahol szakmai értékelő zsűri előtt az együttesek igazolhatják munkájukat és segítséget kaphatnak további tevékenységükhöz. Ezen túl lehetőség nyílik a baráti találkozásra, és a kötetlen szórakozásra is.
A rendezvény nem verseny, de az értékelést követően a zsűri különdíjakat adhat az alkotó közösségeknek. A fesztiválon két koncertet és táncos mulatságot szerveznek: 19.30-tól Laposa Julcsi & The Band lemez bemutatóját, 21 órától a Ritmusa Zenekar koncertjét és mulatságát.
A résztvevő együttesek:
Gradisce Horvát Kulturális Egyesület
ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes
Vasi Legényczéh
Reményik Sándor Evangélikus AAMI “Szökkenős” Ifjúsági Néptáncegyüttese
Bokréta Néptánc Egyesület
Ungaresca Senior Táncegyüttes
Derű és Vigyorka Néptánccsoport
Generációk Táncegyüttes
Bibrics Táncegyüttes
Velemi Néptáncegyüttes Felnőtt csoportja
Velemi Néptáncegyüttes Ifi csoportja
Kacagány
Ungaresca Táncegyüttes
Fergeteg Néptáncegyesület
Vadhajtás Néptáncegyüttes
Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes
Beri Balogh Ádám Néptáncegyüttes
Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.