Balatoni Advent – Balatonlelle 2026

Balatonlelle, Magyarország

2026. december 12-én koncertekkel, családi programokkal, kézműves foglalkozásokkal és adventi vásárral várja a látogatókat Balatonlelle.

A fellépők között az Iszkiri Zenekar, a SaxBeatz, a 4F Club, a Docpiano Band és a Still Crazy is szerepel.

A rendezvény az idén először életre hívott Balatoni Advent része, amely Balatonlelle, Fonyód és Badacsony összefogásával valósul meg. A kezdeményezés különlegessége, hogy a három település ünnepi programjait adventi hajójáratok kötik össze, így a látogatók egyetlen nap alatt akár több karácsonyi vásárba is ellátogathatnak, miközben a téli Balaton látványában gyönyörködhetnek.

Koncertek és családi programok Balatonlellén
Balatonlelle már közzétette a december 12-i rendezvény programját, amelyben gyermekkoncert, ismert slágerek és esti zenés produkciók egyaránt helyet kaptak.

A délelőtt az Iszkiri Zenekar gyermekműsorával indul, majd a SaxBeatz gondoskodik a délutáni hangulatról. Színpadra lép a 4F Club is, amelynek dalai a kilencvenes évek magyar könnyűzenéjének ismert slágerei közé tartoznak.

A Docpiano Band délutántól estig szórakoztatja a közönséget, a napot pedig a Still Crazy, Kovács Áron és Fedor Kyra produkciója zárja.

A Balatoni Advent programja Balatonlellén – 2026. december 12.

11:00 – Iszkiri Zenekar: gyermekműsor
12:00–16:00 – SaxBeatz: zenés produkció
16:00–20:00 – Docpiano Band: élőzene
18:00 – 4F Club: koncert
20:00–21:00 – Still Crazy: Kovács Áron és Fedor Kyra műsora

A zenei programok mellett gyermekjátékok, kézműves foglalkozások és tűzzsonglőr-bemutató is várja a látogatókat. A szervezők további adventi meglepetésekkel is készülnek.

Jegyvásárlás:

Balatonlelle, Magyarország

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként az újdonságokról, akciókról és inspiráló úti tippekről!