Megyer-hegyi Tengerszem
Sárospatak, 3950 Magyarország
A Megyer-hegyi Tengerszem sajátos botanikai, zoológiai és földtani értékeivel egyedülálló jelentőségű, védett terület a Zemplénben.
A 300 m magas Megyer-hegy vulkanizmus során jött létre, s tömegét döntően horzsaköves–kovás riolit ártufa építi fel.
A 15 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkáni működés eleinte a tenger szintje alatt zajlott, majd később a vulkáni felépítmények már a vízszint fölé emelkedtek. A tengeri környezetben történő üledékképződésről a riolittufa anyagába bekeveredett puhatestű-héjak (pl. kagylók) lenyomatai mesélnek. A heves robbanásos vulkáni tevékenység során az izzó törmelék a vulkánok oldalában lavinaszerűen hömpölygött le, s a magas hőmérséklete miatt összesült. Így jött létre az a homogén, rétegzetlen szerkezetű kőzet, amely a Megyer-hegy anyagát is alkotja. A vulkanizmus befejeződése után a törésvonalak mentén kovás oldatok áramlottak fel, amelyek a riolittufát átjárták. Az utóvulkáni működés eredményeként a kőzettest puhább részei a kovasav hatására ellenállóbbá váltak, míg egyes részei (mint például a horzsakövek) elmállottak, likacsossá, „darázskövessé” téve a Megyer-hegy kőzetanyagát.
A kovás oldatokkal átitatott vulkáni kitörési termékek megszilárdulásuk után igen keménnyé és ellenállóvá váltak, amelyeket kristályos zárványai és üregei kiválóan alkalmassá tettek a malomkőgyártásra. A Megyer-hegyen már a 15. században működő malomkőbánya volt, ahol a malomkövek fejtését és kidolgozását évszázadokon át hasonló technikával, szerszámokkal és kézi erővel végezték. Az ún. „olasz típusú” malomköveket egy tömbben faragták ki a kovás riolittufából. A 19. század végén bekövetkezett termeléscsökkenés, majd a működés 1907. évi beszüntetése előtt a malomkőbánya átlagos termelése évi 300-450 malomkő között változott. A malomkőbányászat gócpontja a 19. században a szomszédos Király-hegyre tevődött át, ahol már „francia típusú” malomköveket gyártottak (ezeknél már több elemből rakták össze a malomköveket). A bányában felgyülemlett fenékvíz eltávolítására a vízlevezető vágat mélyítését 1844-ben kezdték meg, és évtizedeken át folytatták a középkori Ó-bánya DNy-i szegletében.
A felhagyott malomkőbánya fejtési gödrében kialakult az a tó, melyet később “tengerszemnek” neveztek el. A tavacska mellett az egykori bányászok riolittufába vájt szállásai is tanulmányozhatók. 1997-ben a tavat és környékét természetvédelmi területté nyilvánították.
Ma a tengerszem kedvelt túrázó és kirándulóhely, ahol jól kiépített túraösvények és információs táblák segítik a tájékozódást, a kirándulók biztonságát pedig korlátok óvják.
A Megyer-hegyi tengerszem egész évben látogatható.
