Városi erődfal maradvány Hajdúszoboszló

Városi erődfal maradvány Hajdúszoboszló

A régészeti kutatások szerint 15. századi eredetű a hajdúszoboszlói erődfal, melyet a hajdúvitézek a saját igényeik szerint erősítettek tovább.

Hajdúszoboszló legrégebbi épített öröksége, a hajdani városfal megmaradt része és a sarokbástya, mely jelenleg a Kálvin téren a Református templom mellett található.

Hajdúszoboszló települést 1606. szeptember 2-án ajándékozza Bocskai István erdélyi fejedelem a Halasi Fekete Péter vezette hajdúknak. A katonai rendben élő hajdúk a város területét tizedekre osztják és kialakítják a hajdúvárosokra jellemző kéttelkes városszerkezetet, majd a várost hajdúpalánkkal, később fallal veszik körül.

Ennek egy része látható még ma is a város főterén a Református templom mellett.

A református templomot egykor sarokbástyákkal védhetőbbé tett erődfal vette körül. Az egyik sarokbástyát a földben lévő maradványok felhasználásával rekonstruálták.

A régi ábrázolásokat és a Hajdúszoboszlón ma is álló bástyát mintának tekintve építették újjá a sarokbástyát, és két irányban meginduló falszakaszt is hozzáépítettek. A bástya belső terében az egykori erődtemplom makettje látható, a falon pedig a második világháború helyi áldozatainak neveit olvashatjuk.

Városi erődfal maradvány Hajdúszoboszló

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!