Kiskundorozsmai szélmalom

Szeged, Szélmalom u. 2/a, 6791 Magyarország

1821-ben Czékus Andor gazda építette a malom vályogból készült épületét, működése 1949-ben szűnt meg.

A hódoltság után a Jászságból, Nógrád és heves megyéből újranépesült település részt vett a redempcióban, mely során a redemptusoknak szántót, tanyaföldet, kaszálót osztottak. A település gyorsan mezővárosi rangra emelkedett, határában népes tanyavilág bontakozott ki. A módos, redemptus gyökerű családok megélhetésének alapja a gazdálkodás, szemtermelés volt. Nem véletlen, hogy a 20. század legelején 23 szélmalom őrölt a dorozsmai határban.

A ma is álló szélmalom elődjét a redemptus Czékus család építtette. 1900-ban vásárolta meg tőlük Faragó György szélmolnár, aki maga őrölt benne, eleinte lisztet, az 1920-as évektől csak árpát, kukoricát darált. 1949-ben bekövetkezett halála után az épületet az Országos Műemléki Felügyelőség védelem alá helyezte, de a család tulajdonában maradt. Használaton kívül, elhanyagoltan állt, míg 1970-ben összeroskadt. Felújítását nagy erőkkel végezte el az OMF, számos alkatrészét egy közeli tanyai szélmalomból pótolták.

Felülhajtós típusú malom, négy szintes (lisztespad, kőpad, sebeskerékpad és a nagykerékpad), négy vitorlás. Fala vályog, tetejét zsindellyel fedték. Használaton kívül az állaga ismét romlásnak indult, míg az ezredfordulón ismét nagyobb felújításon esett át. 2011-ben az épület gondnoka, tiszteletbeli szélmolnár „kivásznalt” és több évtized után újra forogtak a vitorlák.

Az épületben a molnárok eszközeit, a malom berendezés tárgyait bemutató kiállítás látható.

Szeged, Szélmalom u. 2/a, 6791 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!