Károlyi-kastély Nagymágocs

Nagymágocs, 6622 Magyarország

A nagymágocsi Károlyi-kastélyt, 1896 és 1897 között Károlyi Imre építtette, eklektikus neobarokk stílusban.

Nagymágocs Szentes és Orosháza között helyezkedik el, a Mágocs-ér mellett. Első okleveles említésére 1426- ban került sor Magoch formában. A terület 1722-től a Gróf Károlyi család birtoka volt, és alföldi uradalmi központja. A mágocsi uradalom fejlesztése Klauzál Imre és Szendrey Ignác nevéhez kapcsolható.

A fejlesztési munkák eredményeként 1850-es évek elejére országos hírű mintagazdasággá lett. Majd Károlyi Lajos az uradalom központjává fejlesztette fel, és megépítette a település első jelentősebb épületét, ami ma is áll, az Ybl Miklós által tervezett épületet, az uradalmi irodát, későbbi nevén községházát (Ma már nem községháza működik benne, hanem a helytörténeti gyűjtemény és a turistaszálló).

Károlyi Imre 1896 és 1897 között felépíttette a település máig is legszebb díszének számító kastélyt, a gyönyörű parkkal együtt. (A Károlyi- kastélyban jelenleg szociális otthon működik.) Később birtokosa volt a Festetich család is. 1872-ben községgé alakult. Érdekesség, hogy a falu határában lévő Szendrei major elnevezés annak emlékét őrzi, hogy Szendrei Júlia apja, Szendrei Ignác 1850 és 1853 között a mágocsi uradalom jószágkormányzója volt. A községben egy éven át még Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán is nevelkedett.

Nagymágocs tipikus mezőgazdasági terület. A két világháború között Csongrád megye legjelentősebb szántóföldi gyümölcstermő területe volt. Az itt élők jelenleg is többnyire mezőgazdasági munkából élnek. Nagymágocs közúton 5 irányból érhető el: Szentes (Szentes-Lapistó), Derekegyház, Árpádhalom, Orosháza és Székkutas felől. Vasúton a község nem megközelíthető, rendszeres buszjáratok biztosítják a tömegközlekedést, minden irányból. Az országos Kék-túra útvonalon a Károlyi-kastély mellett haladhatnak el az erre barangolók.

A kastélyt 41 hektáros gondozott park öleli körül, ami a parképítő művészet remekei közé tartozik. 18. századból származó barokk szobrok díszítik. Az angol kert kiemelkedő értékei a ritka őstölgyek és fenyőfélék, de itt áll az 1883-ban épült egytornyú, neoromán stílusú, egyhajós, hossz-házas, római katolikus templom is. A turisztikai vonzerőt növeli a kastélyhoz tartozó, 10 hektáros tó is.

A kastély előzetes bejelentkezéssel, a park szabadon látogatható.

Nagymágocs, 6622 Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!