Szent Korona-kilátó Kisgyőr

Kisgyőr, Kilátó, Magyarország

Szent Korona-kilátót és Fekete György-emlékoszlopot avattak Kisgyőrben. 2021. augusztus 28-án ünnepélyes keretek között adták át a Szent Korona-kilátót és professor emeritus Fekete György emlékoszlopát Kisgyőrben.

A kilátót és a hozzá tartozó beruházásokat Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, országgyűlési képviselő, az emlékoszlopot Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke adta át. A csodálatos természeti környezetben, a Bükk déli lábánál fekvő Kisgyőr arculata mára már eggyé forrt a faszobrokkal és faragásokkal, szokták „faragott falu”-ként vagy a „fafaragók Mekkájaként” is emlegetni.

A Bükk horizontja színesíti a kilátást északra és nyugatra a kisgyőri Szent-Korona kilátóból. Ami a kilátót illeti, nem szokványos, mivel a Szent Koronával végződik a tetőszerkezete. Átmérője nyolc méter, körben népviseletbe öltözött emberek tartják a koronát, nyolc tájegységre osztottuk fel, Gyimestől az Őrvidékig, szimbolizálva az összetartozást. Az alján nyolc darab életfa látható. A kilátó magassága 16 méter. A belső terében egy kiállítás kapott helyet. Továbbá itt találtuk meg méltó helyét néhai professor emeritus Fekete György emlékoszlopának is, ahol leróhatjuk tiszteletünket.

A Szent Korona a magyar államiság legfontosabb jelképe, ami jóval több, mint egy műkincs, mint egy uralkodói jelvény. A hamarosan átadott kilátó azt jelzi, hogy a modern, 21. századi Magyarország továbbra is ápolja a történelmi hagyományokat. Az épületre tekintve hazánk dicső évszázadai jutnak eszembe. A Szent Korona továbbá nemzeti összetartozásunk egyik jelképe, ami az egységet, a közösséget szimbolizálja.

Kisgyőr, Kilátó, Magyarország

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!