130 program a pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár kínálatában

2019. november 29. és december 23. között a pécsi Széchenyi téren rendezik meg az Adventi Kézműves és Mesevásárt, melyen százharminc programmal készülnek a karácsonyra.

A város főterén felállított színpadon fellép többek között a Mecsek Kórus és az eMeRTon-díjas Four Fathers; utóbbi tagjai a capella énekelnek a karácsony szellemében spirituálékat, bordalokat, slágereket, gyermekdalokat. Kiemelkedik a zenei programok közül a JaMese zenekar december elsején hallható koncertje, amely Szabó T. Anna Adventi kalendáriumának megzenésítésére épül.

Minden évben visszatérő programelem a vasárnaponként rendezett gyertyagyújtás, az adventi mesetár, valamint a Pannon Zenebaráti Kör négy kiskoncertje: a Dzsászti Énekstúdió és a Vizin zenekar muzsikusai a városháza erkélyéről zenélnek a közönségnek minden vasárnap este fél hattól. Emellett új dalokkal, friss műsorral jelentkeznek Varga Ildikó tanítványai is szombatonként.

December 5-én és 6-án a Mikulással is találkozhatnak a gyerekek Pécs főterén, a nagyszakállút Luna, a pécsi állatkert lámája is elkíséri Miklós napján, két nappal később pedig mikulásruhába öltözött motorosok lepik el a Széchenyi teret. Az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola, a Kovács Béla Általános Iskola és az Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény integrált kórusa flashmobbal is készül, melyben közös énekléssel irányítják a figyelmet az emberségre és a szeretetre. Emellett betlehem, a finom falatok és a forró italok is gondoskodnak a karácsonyi hangulatról.

Kinyit a pécsi székesegyház

fotó © CsodálatosMagyarország

Az októbertől belső felújítás miatt zárva tartó pécsi székesegyház belső tere december 1-jétől lesz ideiglenesen újra látogatható, január 6-ig vasárnapi- és ünnepi szentmiséknek, illetve hajnali szentmiséknek (roráte) ad helyet.

A rorátékra december 2-23. között reggel hatkor várják a híveket. A december 24-i éjféli szentmise, a 25-i délelőtti ünnepi szentmise, a 29-i Szent Család ünnepi szentmise, valamint az év végi hálaadó szentmise szintén a székesegyházban lesz.

Már áll a karácsonyfa

fotó © MTI/Sóki Tamás

2019. november 25-én helyére emelték a mindenki karácsonyfáját a pécsi Széchenyi téren. Teljes díszpompáját az adventi programok idejére ölti magára.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!