Tour de Hongrie: számos szakaszon lesz forgalomkorlátozás a verseny miatt
A megmérettetés 792 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik, és a tavalyi végcélt, Kékestetőt érintve, idén egészen a budapesti Hősök teréig tart.
A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál.
A kerékpáros versenyen az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 12. szerda és május 16. vasárnap között teszi meg.
A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat.
A nemzetközi verseny
- május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik,
- majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa,
- 14-én Veszprém és Tata,
- 15-én Balassagyarmat és Kékestető között folytatódik,
- végül május 16-án, Budapesten a Hősök terén zárul.
A Tour de Hongrie pontos útvonala:
A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve az utinform.hu weboldalon.