Zoltán a fekete gólya hazaérkezett Afrikából 6000 kilométer megtétele után

ZOLTÁN, A JELADÓS GEMENCI FEKETE GÓLYA MEGÉRKEZETT! Üdv itthon madárka

Magyarországon mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció mai tudásunk szerint a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

2020. március 18-án Zoltán gólya 2017 óta használt fészkén álló madárról készített fotókat Mórocz Attila, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNP) természetvédelmi őre. A jól olvasható színes gyűrű kód (5365) alapján a madár beazonosítása sikerült, Zoltánról a jeladós gólyáról van szó! A képen nem látszik, így ma még nem tudjuk, hogy elveszítette-e a jeladóját vagy a hátán van, csak nem működik. A szakemberek az elkövetkezendő időszakban ezt próbálják kideríteni!

Fotó: Mórocz Attila, DDNP

Zoltán az egyetlen olyan magyarországi fekete gólya, amelyik úgy járta már meg többször Afrikát, hogy pontos információink vannak vonulásának minden napjáról.

Az adatokat a Gemenc Zrt. hivatalos weblapján meg lehetett ismerni, vonulását nyomon lehetett követni. Idén viszont nem érkeztek meg az adatok. A madárra 2015. június 23-án rögzítették a GPS-jeladót a Gemenci erdőben. Egy évben az őszi és a tavaszi vonulása alatt közel 13 000 km-es utat tesz meg – olvasható a Gemenc Zrt. oldalán.

Zoltán 2019-ben az egyik legsikeresebben költő gemenci fekete gólya volt, hiszen párjával együtt három fiókát is felneveltek. A múlt év nehéz volt sok gemenci fekete gólya számára, mert a kedvezőtlen időjárás és a rossz időpontban érkező dunai áradás miatt sok fészekben elpusztultak a fiókák.

TÉRKÉPEN ZOLTÁN VONULÁSA 2019.- 2020.

(Címlapi képünk illusztráció, azon nem Zoltán látható)

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!