Megáldották a mintegy 30 millió forintból felújított kiszombori körtemplomot

A rotundát 1980 és 1983 között – az eredeti állapotot helyreállítva – leválasztották a templomról, de felújítása a kor előrehaladtával újból szükségessé vált.

Kormányzati támogatással újították fel a kiszombori körtemplomot, a magyarországi román kori építészet egyik kiváló alkotását. A megszépült épületet vasárnap hálaadó szentmise keretében adták át, a templomot Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök áldotta meg.

Marosvári Attila történésznek a templomról írt tanulmánya szerint a legnagyobb valószínűséggel a 12. század második felében emelt rotunda a Dél-Alföld leginkább épségben megmaradt kora középkori építészeti emléke.

A kívül kör alakú, belül hatkaréjos kialakítású, téglafalazatú templomforma kuriózum a magyarországi építészetben, csupán a bodrogközi Karcsán és a kárpátaljai Gerényben található ilyenre példa.

A körtemplom boltozatát két vagy három periódusban festett freskók díszítik, a legrégebbiek akár a rotunda építése utáni évtizedekben, a 13. században is készülhettek. Az épületet az elmúlt századokban többször átalakították, 1910-ben pedig összekapcsolták az akkor emelt neoromán katolikus templommal.

A 28,7 millió forint kormányzati forrásból elvégzett rekonstrukció során megújult a körtemplom homlokzata és injektálásos módszerrel szigetelték a falakat. Kicserélték a bádogos szerkezeteket, a tetőre hófogókat helyeztek, lefolyócsatornát alakítottak ki és megépült a csapadékvíz szikkasztórendszere. A rotunda környékét térkővel burkolták és megújult a körtemplom díszvilágítása is.

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!