Barokk kápolna a négyszáz éves molyhos tölgyfa árnyékában
A kápolnát védelmező molyhos tölgy 2015-ben az Év fája, 2016-ban az Európai Év fája díjat is elnyerte.
A források szerint a Bátaszék melletti Orbán hegyet a Rákóczi szabadságharc utáni szerb-horvát betelepítések idején ültették be, és a tölgyes erdőben makkoltatással állatokat tartottak. Ebből az őstölgyesből maradt meg épen az öreg molyhos tölgy, amely mögé a német betelepülők építtették 1754-ben a Szent Orbán-kápolnát az 1738-as nagy pestisjárvány veszedelme emlékére.
A molyhos tölgy a kápolnával együtt az 1956-os jeges Dunai árvíz idején is kiemelkedő szerepet játszott, ekkor ide menekültek a lakosok az árvíz elől.
A kápolna a barokk építészet szép emléke, dongaboltozatos, huszártornyos.
A 300-400 évesre becsült fa magassága több mint 17 méter, kerülete pedig közelít az 5 méterhez.
Az évszázadok óta a település feletti dombon őrködő molyhos tölgy szeretetét, tiszteletét bizonyítja az a ma is élő hagyomány, hogy minden év május 25-én – Orbán napján – a fa törzsét borral locsolják, hogy a következő évben is bőséges legyen a szőlőtermés.