Pécsi lakatfal
Pécsi lakatfal
A Pécsi lakatfal a város egyik legrégebbi hagyománya, mely érzelmeket közvetít egy romantikus helyen.
Magyarországon először Pécs belvárosában a Janus Pannonius utca egyik vaskorlátján jelentek meg a szerelmesek lakatjai. A romantikus látnivalóhoz több elmélet fűződik. Az egyik elmélet, hogy 1971-ben az érettségi vizsgát követően a közeli középiskola végzős tanulói a sikeres vizsgájuk után helyezték fel oda szekrényük lakatját. Vagy mégsem? Lehet, hogy olyan szerelmesek zártak lakatot a kerítésre, akik ezzel a gesztussal azt kívánták megerősíteni, hogy összetartozásuk örök?
A Janus Pannonius utcában két egymáshoz közeli hasonló kerítés is volt, melyet hamar a lakatok lepték el, és őrizve a hagyományt, 2013-ban már kifejezetten erre a célra építettek lakatfalat a pécsi Dóm tér keleti végén, de most már a Dzsámi kerítésén is gyűlnek a laktok.
Nagyon elterjedt szokás, hogy a párok egy lakatra írják a nevüket, majd eldobják a kulcsot, hogy a szerelmet senki ne vehesse el tőlük. Ugyanilyen szerelem-lakatos helyek várják a párokat Párizsban, ahol a Pons des Arts lakatjai világhírűek, de Köln-ben a Hohenzollernbrücke-n, Moszkvában a Luzskov hídon és a Helsikii Ravintola Sipuli étterem előtti szerelem hídon.
Úgy tűnik a szerelmüket, szeretetüket kifejezni vágyó emberek összetartozásának jele mindenhol utat talál magának és a lakatfal varázsa nem szűnik meg, vigyázzunk rá, szeressük és vigyük tovább.