Thermal Spa Tamási, gyógyfürdő

Thermal Spa Tamási

A Thermal Spa Tamásiban élvezheti a gyógyvíz jótékony hatását, amely a dámszarvasok földje mellett csodaszép környzetben található.

Tamási, Tolna megye északnyugati részén, Külső-Somogy keleti felében található, melynek legfőbb nevezetessége a Várhegy alatti termálfürdő, ami Tolna megye jelentős fürdőhelyeinek egyike. A fürdőben az 1970-es évek elejétől strandoltak az itt élők, melynek gyógyvizét előző évben sikerült feltárni mélyvízi fúrással. 2007-ben került az Önkormányzat üzemeltetésébe, azóta számos fejlesztés történt. A fürdő egész évben nyitva tart, kiemelkedő szolgáltatásaival várja a pihenni vágyókat, amely 2020-ban kapta meg a gyógyfürdő minősítést. Az Ability fürdőrészleg 2011-ben nyílt meg, akadálymentesített, így mozgássérült és fogyatékkal élő vendégek is használhatják.

A fürdő szabadtéri részén található egy 105 cm-es vízmélységű élménymedence, egy 33 méteres úszómedence az úszás szerelmeseinek, amely normál mélységű és egy 25 méteres úszómedence, amely 110-140cm mélységével a vízbiztonságot keresők és az úszni tanulók színtere, valamint egy gyeremekpancsoló és a termálmedence pihenni érkezőknek. Az aktív kikapcsolódás kedvelők is találnak egyéb lehetőséget a Termálfürdő területén, ahol nyáron strandröplabda és strandfocipálya, teniszpálya és ping-pong asztalok állnak a látogatók rendelkezésére. Gyakran tartanak koncerteket, vetélkedőket, csúszda versenyeket, hab- és fénypartikat, valamint állandó helyszínéül szolgál halloweeni-, karácsonyi-, és szilveszteri partiknak.

A fedett fürdőrészben öt gyógyvizes medence, két élménymedence, egy gyermekpancsoló csúszdával, egy szivárványcsúszda, egy hideg vizes csobbanó medence, egy 33 méteres úszómedence és egy 25 méteres fürdőmedence található, amelyek egy vízfelületet alkotnak, de különböző vízmélységük miatt nevezték el őket különbözőképpen.

Wellness élményt kedvelők itt megtalálják a szaunavilág minden formáját, ahol a finn szauna, infraszauna, gőzkabin, aromaterápiás szauna, csobbanómedence, sószoba valamint egy hideg-meleg vizes Kneipp taposó biztosítja vendégeik ezen igényét, de részesei lehetnek a svédmasszázs, valamint lávaköves masszázs frissítő kezeléseinek, melynek során felmelegített lávaköveket használnak az izomlazítás elérése érdekében. Előzetes bejelentkezéssel babaúszáson is részt lehet venni, mely jótékony hatást gyakorol az idegrendszer, a mozgáskoordináció, a logikai készség fejlődésére.

A Tamási Termálfürdő gyógyvize, közel 1000 méterről feltörő 45 és 55 C°-os, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos héviz, amely értékes ásványi anyagokat tartalmazva a bőrön keresztüli felszívódása révén a gyógyít. A  termálvízben való fürdés jótékony hatása ajánott, idült degeneratív vagy gyulladásos reumatológiai megbetegedések (pl.: reuma) esetén, gerincsérv, protézisbeültetés után, csontritkulásban szenvedőknek, különböző végtagsérülések után, meddőség esetén, ortopédiai műtéteket követően, bénulások utókezelésében, krónikus petefészek-gyulladás, különböző bőrbetegségek (pl. pikkelysömör) esetén. (Forrás: Thermal Spa Tamási)

Aki Tamásiba látogat, előbb-utóbb eljut a parkerdőbe, amit feltétlenül látni kell, a Miklósvári-tó mellett található Vadaspark, ahol Magyarország legnagyobb dámvadállománya él. A Miklósvári-parkerdő Sárga kör jelzésen haladva eljutunk a kilátótoronyhoz. A 2019-ben ökoturisztikai fejlesztés során felújított „vaskilátó” a Várhegyen áll. Ez a kilátó nem magányosan áll, hiszen számos természetközeli elem veszi körül. A fejtörő feladattal részesei lehetünk az Ösvénykapu, a Tapintás Térképe, az Emelkedés Élménye, Érzékek Ösvénye, Választás ösvénye, a Régmúlt korok ösvénye, Panoráma hinta, Térplasztik, Ereszkedés ösvénye, „Ki hol lakik égen és földön?” csodáinak.

Nyitvatartás: 2022.11.15-től RÉSZLEGES NYITVATARTÁS! Hétfő-Péntek: Zárva., Péntek-Szombat: 14:00-20:00-ig., Vasárnap: 14:00-19:00-ig.,

Jegyárak: Felnőtt 14 óra után 2.800Ft., 17 óra után 1.800Ft., Nyugdíjas-diák 14 óra után 2.300Ft., Gyermekek számára a belépés 3 éves kor alatt ingyenes! Nyugdíjasoknak és diákoknak érvényes igazolvány szükséges a kedvezményes belépők megvásárlásához. Csoportos kedvezmény 25 fő felett 20%. Egyéb szolgáltatásaik térítés ellenben vehetők igénybe.

Fürdőben az alábbi bankkártyatípusokat és kedvezménykártyákat tudják elfogadni:
Visa, MasterCard, Maestro, EuroCard, American Express, Széchenyi pihenőkártya, Visa Pay, Visa Elektronic, MasterCard Elektronic.

Thermal Spa Tamási

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!