Gyulai Várfürdő
A Gyulai Várfürdő történetének legnagyobb léptékű beruházásaként épült fel 2013-ban családi élményfürdő, amely különleges családbarát szolgáltatásaival és környezettudatos műszaki megoldásaival teljessé tette a fürdő kínálatát.
Gyula városának már a török uralom előtt volt hideg vizes fürdője. 1518-ban már oklevél rendelkezett arról, hogy azt a plébánosnak kell rendben tartania. A török időkben természetesen felvirágzott a fürdőkultúra, Evlia Cselebi török utazó Gyulán már 11 fürdőről tett említést. 1722-ben Franz Rosenfeld metszetén pedig már ábrázolta is a török fürdőt.
A Gyulai Várfürdő Szaunaparkja igazi csemege a szaunázás szerelmeseinek. Közismert, hogy a szaunázás jótékonyan hat az immunrendszerre, erőnlét és fittségjavító hatással bír, méregtelenítő hatással is támogatja a szervezetet.
A Wellness Centrum egyedi hangulatú, kupolás medenceterében számtalan élményelem -nyakzuhany, buzgár, állómasszázs, sodrófolyosó, ülőpados hidromasszázs, fekvő pezsgőfürdő – kényezteti a vendégeket.
A gyermek víziparadicsomban több mint 400 m2 vízfelülettel és az egyedülálló szökőkút több, mint 100 feltörő vízsugarával csábítja a gyerkőcöket a igazi játékra.
A Várfürdő gyógyászati részlege 1968-ban nyílt meg. Az I. számú termálkút vize a nátrium-hidrogén-karbonátos gyógyvizek családjába tartozik.
A gyulai gyógyvíz pozitív hatásai:
- Fájdalomcsillapító hatás
- mérsékeli az izomfeszességet
- javul a szervezet regenerációs készsége
- allergiás reakciók mérséklése
- nyugtatólag hat az idegrendszerre
- mérsékli az alvászavart
- megfelelő hőmérsékleten csökkenti a gyulladásos folyamatokat
- belélegezve elősegíti a légutakban lerakódott váladék felszabadulását
- magas metakovasav tartalmánál fogva egyes bőrbetegségek, mint az ekcéma, lichen és psoriasis tüneteit csökkenti.