Bocskai Strand- és Gyógyfürdő Hajdúböszörmény

Bocskai Strand- és Gyógyfürdő

A Bocskai Strand- és Gyógyfürdő a hajdúk fővárosában komplex szolgáltatást nyújt a gyógyulni és kikapcsolódni vágyóknak.

Hajdúböszörmény Hajdú-Bihar vármegyében a Tiszántúl egyik jellegzetes városa, nevét a hajdúkról és a böszörményekről kapta. A város legnagyobb történelmi szerepe a Bocskai István szabadságküzdelmében volt, ami megpecsételte a hajdúság sorsát. Ennek emlékeként nevezték el a város fürdőjét Bocskai Strand- és Gyógyfürdőnek, amelyet az 1960-as években nyitottak meg mint termálfürdő. A termálvizet 2004-ben minősítették gyógyvízzé.

A strandon különböző élményelemekkel, pezsgőfürdővel ellátott termálmedencék, egy feszített víztükrű sportmedence valamint a gyermekmedence található, amely a legkisebbeknek az önfeledt játék lehetőségét kínálja. A strand csak a nyári szezonban üzemel.

Az uszoda a gyógyfürdő szomszédságában szezonális jelleggel működik és színvonala a kor igényeinek megfelelő. A feszített víztükrű úszómedence kiválóan alkalmas versenyek rendezésére, a tanmedence az úszás elsajátításának lehetőségét kínálja.

Gyógyfürdő fedett fürdője 2007 januárjától áll a vendégek rendelkezésére, s mintegy 1000 m2-en várja a pihenni és gyógyulni vágyókat. A fedett gyógyfürdőhöz tartozik egy kültéri gyógymedence, amely 36-38 °C.  2021. októberében megnyitották a koedukált öltözőt, ahol az öltözőkabinokban lehet átöltözni, melynek használata kötelező. Az egész évben üzemelő komplexum teljes körű szolgáltatást nyújt a gyógyulni és kikapcsolódni vágyóknak.

A Wellness részlegben több szauna, gőzkamra és pihenőszoba is segíti a testi és lelki megújulást. Az aktív kikapcsolódni, sportolni vágyókat a Fitness-szigeten található 25 féle cardio és erőnléti gépek, futópad, bicikli, scott pad, bicepszező, univerzális csiga, comberősítő, lábgép, vádli gép, kézi súlyzók és tárcsák széles választéka várja. Az igényes környezetben, padlófűtéssel és zuhanyzási lehetőséggel, zárt öltözővel ellátott környezetben lehet sportolni, erősödni 14 éves kortól.

A Bocskai Gyógyvíz jodidos, bromidos, hidrogén-karbonátos összetétele kiválóan alkalmas reumatikus kopásos, ízületi bántalmak, nőgyógyászati és pajzsmirigy problémák kezelésében. A gyógyászati kezeléseket 2005. július 1-től vehetik igénybe a gyógyulni vágyók. A beutalóval érkező betegek részére a kezeléseket a társadalombiztosító támogatja. OEP által finanszírozott kezeléseik a szénsavas fürdő, gyógyvizes kádfürdő, víz alatti sugármasszázs, orvosi gyógymasszázs, iszapkezelés, fizikoterápia, víz alatti csoportos gyógytorna, és még rengeteg egyéb. Természetesen orvosi rendelvény nélkül is igénybe vehetőek egyes kezelések, teljes térítési díj ellenében.

Szálláslehetőséget is kínál vendégeinek a Bocskai Gyógyfürdő és a Gyógycentrum a közvetlen szomszédságában található, háromcsillagos kempingben.

Nyitva tartás:

Bocskai Gyógyfürdő: Minden nap 9:00-20:00-ig

Gyógyászati központ: Hétfőtől péntekig 9:00-17:00-ig

Pénztár zárás és regisztráció: hétfőtől péntekig 9-16:45-ig

Fitness és Konditerem: Minden nap 9:00-19:30 között

Uszoda: Sportúszás minden nap: 6:00-8:00-ig; Minden nap 9:00-20:00-ig

Bocskai Strand- és Gyógyfürdő

#CsodalatosMagyarorszag Kövess minket Instagramon is!

Használd posztjaidnál a #CsodalatosMagyarorszag hashtaget!