Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda
A budapesti Lukács Gyógyfürdő és Uszoda az egyetlen fővárosi fürdő, melynek két úszómedencéje is van. A Lukács az úszási lehetőség mellett gyógy- és élménymedencékkel, valamint szaunavilággal várja a fürdőzőket.
A mai Lukács fürdő környékén a XII. században betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. 1884-ben Palotay Fülöp megvásárolta a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát.
A gyógyfürdő ellátást biztosító részleg (komplex fürdőgyógyászati osztály) 1979-ben jött létre. 2013-ban a fürdőt teljesen felújították. Fedett termál részlegben három különböző hőfokú gyógymedence várja gyógyulásra és lazításra vágyó vendégeiket. A fürdő gyógyvize a 6 km hosszú és 30 m vízmélységű, kevert vizű Molnár János-barlangból származik. A gyógyvíz jótékonyan hat az izületi degeneratív betegségek, idült és félheveny ízületi gyulladások, gerinc-deformáció, porckorongsérv, idegzsábák, csontrendszer mészhiányos állapotai, sérülés utáni felépülés kezelésére.
Az uszodai szabadtéri medencék korszerűsítésére 1999-ben került sor. Az addig alig használt úgynevezett iszaptó helyére élménymedence került, amely a fürdő talán legismertebb medencéje, ahol működő pezsgőágyak, nyakzuhanyok, hátmasszírozók és a sodrófolyosó teszik teljessé a fürdőzés élményét. A 20 fokos merülőmedencét azoknak ajánlják, akik szeretnék felpezsdíteni vérkeringésüket. A Kneipp-medence kitűnő hatással van a vérkeringésre és az anyagcserére, emellett javítja a tartóizmokat. A fürdő két úszómedencéje mind a sportolók, mind a hobbiúszók szívesen használják munka előtt vagy munka után.
A szaunázás kiváló méregtelenítő hatással bír, serkenti a vérkeringést, javítja az anyagcserét, vitalizálja a szöveteket, erősíti az immunrendszert. Várja vendégeit a Száraz gőzkamra, Gőzbabin, Finn szauna, Gyógynövényes szauna.
Az ivócsarnokban helyben fogyasztásra vagy elvitelre is kapható a gyógyvíz. Összetétel a nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős. Ivókúraként ajánlatos gyomor- és bélrendszeri panaszok, epehólyag és az epeutak hurutos megbetegedése, gyomorsavtúltengés, vesemedence-gyulladás, vesekőképződés kezelésére.
A budapesti Lukács fürdőt különleges gyógyvize, patinás épületegyüttese és egyedi hangulata miatt mindig is szívesen látogatták a művészvilág jeles képviselői, és még a mai napig is kedvelt találkozási pont. Az emléktáblán közel harminc név szerepel, melyek közül jelenleg hat művészről készült dombormű is: Kállai Ferenc, Ottlik Géza, Kodály Zoltán, Latinovits Zoltán, Örkény István, Garas Dezső. (Forrás: Szt. Lukács Gyógyfürdő és Uszoda)
Nyitvatartás: Minden nap 7 és 19 óra között.
Jegyárak: Felnőtt belépő hétköznap 3 800Ft., hétvégén 4 200Ft.