Ünnep
2026. november 29 – december 20.
Advent 2026 Tiszafüred
A háromnapos programsorozat a város világhírű szülöttének zenei örökségét idézi meg, többek között a Csárdáskirály és a Cirkuszhercegnő dallamaival.
Október utolsó hétvégéjén ismét az operett kerül a középpontba Siófokon. A Kálmán Imre Emléknapok programjai a zeneszerző életművéből válogatnak, az előadásoknak a Kálmán Imre Emlékház és a Kálmán Imre Művelődési Központ ad otthont.
A programsorozat október 24-én a Foki Operett: Egy élet muzsikája című előadásával kezdődik. Tieger Tímea mezzoszoprán és Krezinger Tibor bariton mellett a Budapesti Operettszínház zenekari művészei működnek közre. Az ingyenes programot a Kálmán Imre Emlékházban tartják, ahol a férőhelyek száma korlátozott.
Aznap este a Monarchia Operett előadásában a Csárdáskirály, vasárnap pedig a Magyar Zenés Színház Cirkuszhercegnő című produkciója kerül színpadra. A háromnapos rendezvény október 26-án a Lehár Ferenc Polgári Társulás Az asszony összetör című előadásával zárul.
Programok:
16.00 – Foki Operett: Egy élet muzsikája
Tieger Tímea mezzoszoprán és Krezinger Tibor bariton, közreműködnek a Budapesti Operettszínház zenekari művészei.
Helyszín: Kálmán Imre Emlékház
A program ingyenes, a férőhelyek száma korlátozott.
19.00 – Monarchia Operett: Csárdáskirály
Helyszín: Kálmán Imre Művelődési Központ, színházterem
Jegyár: földszint 6500 Ft, erkély 5500 Ft.
19.00 – Magyar Zenés Színház: Cirkuszhercegnő
Helyszín: Kálmán Imre Művelődési Központ, színházterem
Jegyár: földszint 6500 Ft, erkély 5500 Ft.
18.00 – Lehár Ferenc Polgári Társulás: Az asszony összetör
Helyszín: Kálmán Imre Művelődési Központ, Teátrum
Jegyár: 3500 Ft.
A háromnapos rendezvénysorozat különböző előadásokon keresztül idézi fel Kálmán Imre máig népszerű zenei világát, miközben Siófok két, a zeneszerző örökségéhez szorosan kapcsolódó kulturális helyszínét is bekapcsolja a programba.
Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.