Dunszt, a helyi termék ünnepe 2026 Szolnok

Szolnok, Hild János tér, Magyarország

2026. október 11-én ismét megrendezik Szolnokon a Dunsztot, a helyi termékek ünnepét.

A Hild János téren és az Aba-Novák Agóra épületében termelők, kézművesek, gasztronómiai programok és családi elfoglaltságok várják a látogatókat.

A dió kerül a középpontba
A rendezvényen fajtabemutatón ismerkedhetnek meg a látogatók a különböző diófajtákkal, emellett ismeretterjesztő tablók és receptek is kapcsolódnak az idei témához.

A szolnoki és környékbeli termelők és kézművesek standjainál számos helyi termék közül lehet majd válogatni. Mézek, sajtok, húsáruk, zöldségek és gyümölcsök, szörpök, valamint savanyúságok is helyet kapnak a kínálatban.

A gasztronómiai program egyik látványos része a bográcsban készülő karcagi birkapörkölt lesz, emellett frissen préselt Otello mustot is kóstolhatnak a látogatók.

Bábelőadás és kézműves programok a gyerekeknek
A családok számára is készülnek programokkal. A legkisebbeket a Mikropódium bábelőadása várja, a Szolnoki Bölcsődék és a Napsugár Gyermekház pedig kézműves foglalkozásokat tart.

A vásár zenei hangulatáról Balla Tibor népzenész gondoskodik, Lénárt András pedig verklivel szórakoztatja a közönséget.

A 2026-os Dunszt díszvendége a „Minden ami Szatmár-Bereg”, így a rendezvényen Szatmár-Bereg értékei is bemutatkoznak.

Fesztiválokra, koncertekre, sport eseményekre, fürdőkbe, kulturális és művészeti programokra jegyek a JEGYVASARLAS.HU oldalon kaphatók.

Szolnok, Hild János tér, Magyarország

Ne maradj le a legjobb ajánlatokról!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és értesülj elsőként az újdonságokról, akciókról és inspiráló úti tippekről!