Simontornyai vár
Simontornya, Vár tér 10, 7081 Magyarország
A 13. században, a Döröcske nembeli Salamon fia Simon alországbíró – akiről a vár, illetve később a város is kapta a nevét – építtette a Simontornyai várat.
A vár Simon halála után I. Károly királyra szállt, aki 1324-ben Hench fia János mesternek adományozta. Az ő halála után fia, Miklós örökölte a birtokot.
Miklós végrendeletében Lackfi István erdélyi vajdára és fiaira hagyta a várat. A Lackfiak továbbfejlesztették a kastélyt, az átalakítás után a vár a Nagy Lajos-kori Magyarország egyik legjelentősebb birtokközpontjává vált.
1397-től a vár tulajdonlásáért hosszabb ideig tartó pereskedés indult, míg végül 1426 körül a Garai család birtokába került, és 1482-ig maradt az övék. Amikor az utolsó Garai (Jób) fiú nélkül halt meg, a vár a királyra szállt, aki feleségének, Beatrix királynénak adományozta.
Az 1500-as évek elején Gergellaki Buzlay Mózes, Mátyás király diplomatája és a Jagellók főudvarmestere szerezte meg Simontornyát. A vár ekkor élte fénykorát. Buzlay Mózes már fiatalon megfordult Európa több fejedelmi udvarában, így alkalma volt megismerkedni a kor reneszánsz udvari kultúrájával, és ennek a szellemében nagy igényességgel építtette fel a maga reneszánsz várkastélyát.
Buzlay halála után özvegye, Podmaniczky Anna örökölte a várat, majd Zápolya János egyik híve kapta meg adományul. Az ő birtoklásának az 1545-ben bekövetkezett török megszállás vetett véget. Simontornyát a török 150 éven át folyamatosan birtokolta. A török hódoltság után 1702 és 1704 között nagyszabású átalakításokkal a vár reneszánsz állapotát teljesen megváltoztatták, és erődítménnyé építették át.
Az így megerősített vár a Rákóczi-szabadságharc küzdelmeinek egyik fontos támaszpontja volt. Több évi ellenállás után 1709 augusztusában az osztrákok nehéz ostrom után elfoglalták, és a védőit kivégezték, illetve bebörtönözték.
1717-ig osztrák, majd olasz csapatok tartották megszállva. Ekkor a vár katonai jellege megszűnt, tervbe és új tulajdonosa, a Styrum Limburg család vette birtokába. 1764-ben kastélyt építtettek a templom mellett, a várkastélyból kiköltöztek és uradalmi magtárnak használták.
A Styrum Limburg család kihalása után Simontornya egy időre az Esterházyak birtokába került, majd 1821-től az 1860-as évekig a bécsi eredetű Sina bankárcsaládé lett, akiktől a gróf Wimpffen család örökölte. Az 1930-as években a zirci apátság vette meg, s bérbe adta a Simontornyai Bőrgyárnak. A várból bőrgyári raktár, a mellé épített félnyeregtetős toldalék épületekből szükséglakás lett.
A vár helyreállítása 1964-ben megkezdődött és 1975-ben fejeződött be, azóta látogatható.
A vár déli szárnya alapjaitól reneszánsz építmény. A kaputorony és az öregtorony a lépcsőházzal ma Magyarországon az egyetlen épségben megmaradt reneszánsz együttes a XVI. század elejéről.
A keleti szárnyon látunk legtöbbet a vár különböző periódusaiból. A homlokfal a XIII. századi, szabályos négyzet alakú várudvar keleti oldala volt. 12 öles (21 méter) hossza a mai napig meghatározza a vár méreteit. Az emelet magasságában megjelenő V alakban elrendezett lőrések is ebből az első periódusból származnak.
A palotaszárny mai képének leghangsúlyosabb meghatározó elemei a reneszánsz keresztablakok. Ma, szimmetrikus elrendezésben összesen nyolcat látunk.
A reneszánsz homlokzatot brutálisan kettévágó hatalmas XVII. századi falcsonk a Rákóczi-szabadságharc emléke. Ágyúterasz építése céljából készült és lehet, hogy kötőanyagául a kibontott és összetört finom reneszánsz faragványokból égetett meszet használták.
Az északi szárny maradványai felett ma modern védőépületben a vár kőtárát találjuk.
A fél-nyolcszög alaprajzú gótikus zárterkélyt alátámasztó konzolrendszer kiegészítve visszaépült eredeti helyére, az északi szárny falába.
A beépítetlen nyugati oldalon tovább követhetjük a falmaradványok vonalát, mely a déli szárny kaputornyához csatlakozik.
A kaputorony egykori felvonóhídja éppen akkora volt, mint a mai várba bevezető vasbeton lépcső pihenője.
